Magára hívta a rendőröket a sajóvelezdi férfi, hogy elvigyék – terrorfenyegetés lett belőle

112

Megosztás

Azt akarta, hogy elvigyék a rendőrök, ezért maga tárcsázta a 112-es segélyhívót egy sajóvelezdi férfi tavaly októberben – a hívás végül vádemeléshez és felfüggesztett börtönbüntetéshez vezetett. Az ügyben a napokban hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi 2025. október 12-én, egy egész napon át tartó italozást, majd élettársával folytatott vitát követően fordult késő este a hatósághoz. Ittas állapotban telefonált, és arra kérte a rendőröket, vigyék be az ózdi kapitányságra: azt mondta, nincs maradása otthon, el akar menni, és be kellene őt zárni.

A hívás azonban hamar fenyegetéssé fajult. A férfi közölte, hogy baj lesz, ha kint marad, mert akkor megöli az élettársát – hozzátéve, hogy 25-30 percet vár a hatóságra, és ha addig nem érkeznek meg, levágja a nő fejét. A bejelentést követően a járőrök kivonultak a helyszínre, és előállították.

A jogi minősítés szempontjából az a lényeg, hogy a terrorcselekmény egyik törvényi esete akkor valósul meg, ha valaki azért követ el meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel összefüggő bűncselekményt, hogy ezzel állami szervet kényszerítsen valaminek a megtételére, abbahagyására vagy eltűrésére. A Büntető Törvénykönyv emellett az ilyen cselekmény elkövetésével való fenyegetést is bünteti. A segélyhívásokat fogadó szervezet pedig az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv részét képezi – vagyis a férfi fenyegetése a törvény értelmében állami szervnek szólt.

Mindezek alapján az ügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt emelt vádat. A Miskolci Törvényszék a férfit e bűncselekmény miatt egy év tíz hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette. Enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott beismerését, megbánó magatartását és a személyi körülményeiben rejlő egyéb okokat, súlyosítóként pedig a büntetett előéletét és az önhibájából eredő ittasságát értékelte.

Az ítélet nem jogerős: az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett.

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.

Kapcsolódó cikkek