Felújítják a kazincbarcikai Csónakázó-tó ikonikus fémhídját – jelentette be Szitka Péter polgármester. A döntés a képviselő-testületi ülésen születhet meg, amelyen a karbantartási munkálatok megkezdéséről szavaznak.
A polgármester szerint az elmúlt időszakban alapos műszaki vizsgálatra volt szükség: a szakembereknek úgy kellett meghatározniuk a híd állapotát és a szükséges beavatkozások körét, hogy eközben a tó vizének és természeti környezetének védelme is szem előtt maradjon. A megoldás most adottnak látszik. Szitka Péter a bejelentéshez személyes hangot is kevert: a híd sokak számára generációkon átívelő találkozási pont, emlékek és közös élmények helyszíne, ezért nem csupán műszaki, hanem érzelmi kérdés is a felújítása. A városvezető bízik benne, hogy a tó és hídja még hosszú évekig szolgálhatja a kazincbarcikaiak közösségét.
A domború fémhíd az évtizedek alatt a Csónakázó-tó jelképévé vált – és ma már szerelemlakat-lerakat is egyben, amit a helyiek egyáltalán nem tartanak meglepőnek.
Maga a tó sem magától értetődő örökség. Miskolctól 25 kilométerre, a Várdomb lábánál fekvő Csó-tó – ahogy a helyiek becézik – egy makacs álom eredménye. Az ötlet az 1960-as évek végén született: a Tardona patak és a Várdomb környékét pihenőterületté szerették volna alakítani, ám a város akkor más prioritásokat követett. Lakások, gyermekintézmények és az egészségügyi szakközépiskola építése kötötte le a rendelkezésre álló forrásokat. A terv ennek ellenére nem halt el. 1971-re már konkrét tervdokumentáció is készült egy csónakázó-tó kialakításáról, és 1976-ra társadalmi munkában felépült a Jubileumi park is egy régi kukoricás helyén. A tényleges tóásás 1977-ben kezdődött el. Az ellenállás sem maradt el: számos helyi lakos hangosan kérdezte, minek a városba egy „kacsaúsztató” meg „szúnyogszaporító”, mások egy fedett uszodát tartottak volna célravezetőbbnek. Az ötletgazdák azonban kitartottak, és a gyárak munkásainak, valamint az iskolák diákjainak és tanárainak közös erőfeszítése végül meghozta gyümölcsét. 1981. május 31-én délelőtt elindult az első csónak a félsziget felé: a várost gyermeknapi ajándékként vehette birtokba a frissen átadott tó, amellett egy szomszédos rönkvárral együtt.
A mai kazincbarcikaiak számára a Csó-tó léte már nem vita tárgya, hanem magától értetődő valóság. Néhány perces belvárosi sétával elérhető a főutcától, mégis olyan természeti közeget kínál, amit sokfelé csak a várostáblákon túl találni meg. A tó partját gondozott sétányok, játszóterek, pihenőhelyek, grillező- és bográcsozási lehetőségek szegélyezik. A vízen kacsák úszkálnak, alatta ponty, amur, süllő, csuka és harcsa él – a horgászok rendszeres vendégek, alkalmanként versenyeket is rendeznek itt. Pedagógusok is szívesen hozzák ki a gyerekeket a tópartra rajzolni vagy festeni.
A Jubileumi park a Kolorfesztivál legnagyobb koncertjeinek is otthont ad, a félsziget pedig néhány évvel ezelőtt maga is programhelyszínként szerepelt a fesztivál térképén.
A híd felújításával egy olyan létesítmény kapna új életet, amely negyven éve szervesen összenőtt a város emlékezetével.
