Thomas Alva Edison 1903-ban kivégzett egy cirkuszi elefántot. Ezzel mutatta meg a váltóáram erejét, és tett szert lépéselőnyre a nagy áramháborúban. A hatalmas testen átfutó 6600 volt hatására Topsy először görcsösen befeszült, közben a teste sisteregni kezdett, majd a robosztus tömeg eldőlt. A bizarr produkciót döbbenet, majd taps fogadta. Edison nem csak egyszeri látványosságnak szánta az elborzasztó jelenetet, hanem filmre is vette azt. Aki akkortájt látta ezeket a képsorokat, nagyjából érti, milyen érzés lehet megnézni a Kean, a színészt.
A TTH Színpad bemutatta a díjeső áztatta páros legújabb munkáját. Hétfőn, héttől, Miskolcon. Harsányi Attila színész és Tapasztó Ernő rendező monodrámáival már több ízben találkozhatott a helyi közönség; a Rudolf Hess tízparancsolatát és a Sex, drugs, gods & rock”n”rollt szintén játszották a Tudomány és Technika Házában. Az Aradi Kamaraszínházban kifaragott dráma-triptichon utolsó darabját nem csak Romániában értékelték; a Most Feszten is tarolt. Hétfőn – a hármas oltár allegóriánál maradva – a középső oltárképet szemlélhette meg a publikum Miskolcon. A Kean hangvételében, technikájában, súlyozásában és őrületében is vegyíti a két előd erényeit.
A címszereplő, Edmund Kean korának ünnepelt Shakespeare-színésze. A XIX. század fordulóján kurrens színészetet újraértelmező figura életét és pályáját egyaránt átszőtte a tragédia. Hajlama volt a botrányokra is. Szélesen élt, zsenijét nem dugdosta a belső zsebében – nőzött, italozott, peremptórius személyisége lázította a lanyha angol vért. Tökéletes táptalaja tehát egy Harsányi-Tapasztó monodrámának.
Ez a munka is harsány, darál. Bont. Szilánkjaiban mutat életet, színházat. Látjuk, ahogy Hamlet, Machbet, III. Richárd és Romeo Keant játszik. Az előadás hevesen változtatja a színeit, állagait, hangnemét. Villódzik, pulzál, felhorkan, kiég. A színpadi füst száll, mintha púder lenne. Harsányi Attila antihőse pedig megszállottan triádázza végig a színpadi pokoljárást.
Ez nem egy „lenni vagy nem lenni” helyzet. Itt nincs döntés. Ez egyszerre levés és nem levés. Sör és unicum. Szerelem és kankó. Angyalka és Angyalka feláldozása valamiért, ami magasabb rendű Kean számára, mint a család, az egészség, a talmi boldogság.
Ez nem klasszikus. Ez sokarcú. Ez fine dining Shakespeare. Csak összedobok valamit abból, ami a hűtőben van, Shakespeare. Konzerv Shakespeare. Hatfogásos Shakespeare külön villával a komédiának, a tragédiának és a mesejátéknak. Az utolsó szelet Shakespeare, ami sajtos oldalával esett a padlóra, de annyira kívánjuk másnaposan, hogy magunkba tömjük a kosszal, hajszállal és szöszökkel együtt.
A szöveg zsonglőrködik az intertextualitással. Illúzió és allúzió. Két nagymonológ közé behívja Szoboszlai Dominikot, az aktuálpolitikát, vagy épp Sir Anthony Hopkinst. Semmibe veszi az időt, a teret. Nincs drámai ív. Kiáramló belső monológ van. Visszaemlékezés és trauma. Az önpusztító művész archetípusa jelenik meg, performatív eszközökkel tuningolva. Szenvedély és zsenialitás. Egymásra felhordott rétegek, színek, fények és anyagok sokasága. Míg végül a kiégés epikus stációjában megszárad rajta a festék. Ekkor válik egésszé az élmény. Kean először görcsösen befeszül, teste sistereg, majd a robosztus tömeg eldől. A bizarr produkciót döbbenet, majd taps fogadta.
Szerző: Bájer Máté
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
