Egészség és kikapcsolódás – ingyenes szűrésekkel és színes programokkal várják az érdeklődőket Miskolcon

Az érdeklődők számára elérhető lesz többek között vérnyomásmérés, tüdőszűrés, vércukorszint-ellenőrzés, BMI-mérés, nőgyógyászati szűrés, valamint egészségügyi tanácsadás is. A vizsgálatok mindenki számára térítésmentesek, a részvételhez mindössze a TAJ-kártya felmutatása szükséges.

A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára, valamint lehetőséget biztosítson az alapvető egészségügyi szűrések könnyű elérésére.

Az esemény március 20-án Miskolc belvárosában, a Szent István téren reggel 9 órától egészen 15:00 óráig tart, amely során a résztvevők több szűrőbusz szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az egészségnapra nemcsak felnőtteket, de családokat és a gyermekeket is olyan változatos programokkal várnak, mint a mini KRESZ-pálya, a rolleroktatás szakemberek vezetésével, a játékos közlekedési ismeretterjesztés, valamint az egészségügyi vetélkedő. Emellett a rendőrség és a mentők járműbemutatóval készülnek, amely szintén a nap egyik látványos eleme lehet.

A programban szerepel drogprevenciós előadás, Maminbaba torna a kisgyermekes édesanyák számára, továbbá harcművészeti bemutató, aerobic, zumba, thai chi és gerinctorna is. A nap végére a szervezők egy külön kihívással is készülnek. Azok, akik teljesítik az 5000 lépéses célt, ajándékban részesülnek.

Fotók: Facebook, NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek