Enyhítette a borsodi rablók büntetését a bíróság

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik 2023 februárjában egy 76 éves, mozgáskorlátozott férfit raboltak ki borsodi otthonában – derült ki a bíróság február 20-i közleményéből.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint az elkövetők éjszaka feszítették fel az idős sértett családi házának bejárati ajtaját, majd értéktárgyak után kutattak a lakásban. Az alvásából felriadt férfi számon kérte betolakodóit, mire ketten felváltva, több alkalommal arcon ütötték őt. A támadók televíziót, kézi szerszámgépeket és közel negyvenezer forint készpénzt vittek magukkal. Az idős férfi arcán nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A vádlottak egyike – egy fiatalkorú – korábban egy felnőttkorú társával együtt már egyszer betört ugyanabba az ingatlanba, miközben a sértett kórházban feküdt. Akkor nyolcvanezer forintot loptak el, amelyen később megosztoztak.

Az elsőfokú bíróság a vádlottakat társtettesként elkövetett rablás, magánlaksértés és lopás bűntettében mondta ki bűnösnek. A másodrendű vádlottat 15 év 3 hónap, a harmadrendűt 15 év 9 hónap fegyházbüntetésre ítélte, mindkettőjüket 10 évre eltiltva a közügyek gyakorlásától, és megállapítva, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A fellebbezések nyomán a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa azonban eltúlzottan súlyosnak ítélte az elsőfokon kiszabott büntetéseket. A bíróság figyelembe vette, hogy a rablási erőszak kisebb fokú volt, a vádlottak már több mint három éve előzetes fogvatartásban vannak, valamint megfelelő nyomatékot adott az enyhítő körülményeknek is. Mindezek alapján a másodrendű vádlott büntetését tíz évre, a harmadrendűét tíz év kilenc hónapra mérsékelték. Az ítélet jogerős.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek