A szurkolók egyébként is nagyon sötéten látnák a bennmaradási esélyeket, ha Acolatse távozna, de mivel az egyik fő érdeklődő az Újpest csapata (de a Fradinál is felmerült a leigazolása), a célkeresztbe ismét Kovács Zoltán sportigazgató került.
A közösségi médiában olvashattuk a napokban, amit az 1910.hu oldala is megemlített, miszerint az „Öltözőn túl” nevű szakoldal információi szerint az Újpest érdeklődik Elton Acolatse iránt. Azt is rebesgetik, hogy a Ferencváros is vinné az ősszel bombaformában levő diósgyőri játékost, akit az év legjobb DVTK-focistájának is megválasztottak a 2025-ös esztendő végén.
Mivel Sentic kapuson kívül még Acolatse alkotott maradandót az egyébként pocsékul sikerült és meglehetősen sikertelen őszi szezonban, a szurkolók borúsan látják a jövőt, amennyiben legeredményesebb és legjobb formában levő játékosunkat el tudnák csábítani. Néhány hete egyébként Radenkovic edző is azt nyilatkozta, hogy számolnak Acolatse esetleges távozásával, így egyáltalán nem valószínű, hogy légből kapott az információ.
A DVTK szurkolói a bejegyzés alatt szinte egy emberként szegezik célkeresztjüket Kovács Zoltánra, leginkább az újpesti érdeklődés miatt. Továbbra is a klubtól való távozását követelik, ahogyan a vezetőedző talpára is útilaput kötnének. A hozzászólók (Acolatse esetleges eladásával kapcsolatban) mérgükben szarkasztikusak, Péter és Richárd véleményét ecseteljük. „Adjuk oda vele Senticet is. Túl erősek vagyunk velük, Még a végén bennmaradnánk.” „Masszívan NB 2…” – írták.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
