Szerda este a Miskolci Egyetem körcsarnokában fogadta a MEAFC-Peka Bau a Vegyész RC Kazincbarcikát a TippmixPro férfi röplabda NBI Exraliga alapszakaszában. A győzelemnek a vendégek örülhettek három játszmában.
Sporttörténelmi pillanat: először szerepelt ugyanis országos sportcsatornán a MEAFC röplabdaszakosztálya. A rendezés kiváló volt, akárcsak a körítés – a büfé széles kínálattal várta a több száz szurkolót, volt cheerleader-csapat és tombola is. Kazincbarcikáról is több tucatnyi szurkoló érkezett, így a hangulatra sem lehetett panasz.
A találkozót mindkét csapat jól kezdte, aztán a VRCK lépett el néhány ponttal. Amikor pedig a válogatott Péter Benedek került a nyitóhelyre, nagyon elhúztak a vendégek, és simán hozták az első felvonást. A térfélcserét követően a MEAFC sokkal harcosabb arcát mutatta, és kétszer is visszakapaszkodott hárompontos hátrányból. A Vegyész azonban a végjátékban sokkal magabiztosabb volt, megint sorra szerezte a pontokat, így már kétszettes volt az előnye.
Jó morállal kezdték azonban a hazaiak a harmadik etapot, mindenképpen szerettek volna jobb eredményt elérni. Veres Bence okos megoldásai mellett Komlósi Márk is újfent a mérkőzés elején villogtatott formájában játszott. Bár 19-22 is állt az eredményjelzőn a vendégek javára, egy pontra feljött a Miskolc. Az ötszörös magyar bajnok észak-borsodiak végül a harmadik meccslabdájukat érvényesítve arattak három játszmában győzelmet.
A mérkőzést követően az M4 Sportnak Kovács Zoltán, az egyetemisták edzője elmondta, sokkal csibészebb játékot várt övéitől, de ez nem tudott működni a gyenge nyitásfogadásuk miatt. Kollégája, Toronyai Miklós szerint az agresszív nyitások alapozták meg a sikert számukra, mert így a blokk- és mezőnyvédekezésük is rendben volt.
JEGYZŐKÖNYV
TIPPMIXPRO FÉRFI RÖPLABDA NBI EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ
MEAFC-Peka Bau – Vegyész RC Kazincbarcika 0:3 (-14, -19, -23)
Egyetemi Körcsarnok, Miskolc, 450 néző. V.: Villás, Bátkai-Katona.
MEAFC: Kosztovics 1, McKee 7, Trindade 5, Komlósi 10, Veres 12, Gombkötő 1. Csere: Fenyvesi (liberó), Faragó, Szabó 1. Vezetőedző: Kovács Zoltán.
Vegyész: Gniecki 6, Lescay 15, Garan 4, Bibók 10, Péter B. 11, Cziczlavicz 5. Csere: Kiss (liberó). Vezetőedző: Toronyai Miklós.
A tabella-5. MEAFC-ra most két rangadó vár, sorrendben a DEAC és a MAFC ellen. A Vegyésznek papíron a következő három bajnokiját hoznia kellene a tabella alsó felében helyet foglaló együttesekkel szemben, majd január 30-án és 31-én a MOL Magyar Kupa négyes döntője vár rá.
(kiemelt kép: MEAFC-Peka Bau, hunvolley.hu)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
