Európát megjárt fiatal miskolci, aki lokálpatriotizmusból és tettvágyas szükségből indult el a politikai pályán – dr. Czipa András, a Tisza Pártnak a Borsod 2-es OEVK-ban (Miskolc) előválasztást nyert jelöltje arról beszél, miért lett a „szikra”, amire szerinte Miskolcnak szüksége volt. Az Európai Parlamentben dolgozó képviselőjelölt szerint a város évtizedek óta kihagyott lehetőségek sorozatát látja, és eljött az idő, hogy valódi képviselete legyen a térségnek. Interjúnkban a miskolci kitörési pontokról, a parlagon heverő turisztikai és kulturális kincsekről, valamint arról vallott, miért érdemes hinni a változásban.
Ha csupán egyetlen mondatban kellene bemutatnia magát a választóknak, mi lenne az?
Egy letűnt korba beleszülető miskolci fiatal vagyok, aki megjárta Európát, és az ott megszerzett kvalitásokat szeretné a város és az ország szolgálatába állítani.
Melyik volt az az ok/pillanat, amikor úgy döntött, hogy elindul mint képviselőjelölt?
A Tisza szempontjából kulcsmomentumként általában mindig Magyar Péter első Partizán interjújára hivatkoznak, azonban az én figyelmemet először egy kicsit későbbi, egy Puzsér Róberttel való diskurzusa ragadta meg. Bevallom szkeptikusan ültem le a laptopom elé, aztán körülbelül a beszélgetés harmadánál egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy azokkal a gondolatokkal, amelyeket Magyar Péter megfogalmazott, egyetértek. A politikának nem elvont ideológiai harcokról, hanem az emberek képviseletéről kellene szólnia. Úgy érzem, hogy a TISZA Párt az utóbbit képviseli. A szimpátiámat csak megerősítette az, hogy az Európai Parlamenti delegációba a szakmai asszisztenseket, illetve a jövő vezetőit nyílt pályázatokkal keresték, nem pedig ismeretségi vagy lojalitási alapon osztották le a helyeket. Innentől már nem volt visszaút.
Helyi szempontból nem hiszem, hogy meg tudnék nevezni ilyen döntő pillanatot. Amióta az eszemet tudom, érdekel és követem a politikát, a város jövője pedig mindig fontos volt számomra. A látottak viszont nagyon elszomorítottak, amivel nem voltam egyedül. Azt vallom, hogy minden ki nem mondott gondolat csupán gond marad, ezért még a Miskolc Város Ifjú Szónoka versenyen beszédemben arra hívtam a város közösségét, hogy dolgozzunk azon, hogy visszakapjuk méltó helyünket ebben az országban, és legyen újra büszkeség kimondani, hogy miskolciak vagyunk. A kitűzött célokat viszont nem elég kimondani, hanem illik is megvalósítani azokat. Vártam, hogy majd valaki jön, és szikraként berobbantja ezt a folyamatot. Látva az elmúlt évek tétlenségét folyamatosan gyűlt bennem a tenni akarás. Végül arra jutottam, hogy miért ne lehetnék én az a szikra…
Mi lehet az előválasztási sikerének a titka?
A szókimondó stílusom és a tettre kész habitusom. A jelöltállítás során világosan megneveztem a megoldandó problémákat és párbeszédet kezdeményeztem a lehetséges megoldásokról. Az embereknek elegük van már abból, hogy hosszú évek óta nem jut a város egyről a kettőre. Nem lehet tovább nyújtani a rétestésztát. Tudomásul kell venni, hogy ami évtizedek óta nem működik, azon változtatni kell. Én hiszek abban, hogy tudunk változtatni, és nem csak beszélünk a változásról, hanem teszünk is érte. Úgy látom, hogy erre az emberek is nyitottak. Engem is megdöbbentett, mennyien kerestek fel egyből azután, hogy megismerhettek, mint jelölt-jelölt. Meghatott az a sok üzenet, telefon, amiben az emberek kifejezték, mennyire örülnek annak, hogy végre, ez most valami teljesen más, mint ami eddig volt! „Egy ifjú miskolci, aki érezhetően elkötelezett a város ügyei iránt!” Fiatalság, lendület, szakmai szemlélet. Úgy vélem, hogy ez volt az az elegy, ami segített megnyerni az emberek bizalmát.
Miket lát a térség legnagyobb kihagyott lehetőségeinek az elmúlt 10-20 évből?
Sajnos azt kell mondanom, hogy Miskolc a kihagyott lehetőségek városa. Ha belegondolunk, micsoda kincsek rejtőznek itt! Nagyszerű alap- és középfokú tanintézmények, és persze a Miskolci Egyetem. A diákok zöme viszont amint a kezébe veszi a végzettséget igazoló papírját, a szélrózsa minden irányába eltávozik. Ezt a saját bőrömön is tapasztaltam. A gimnáziumi osztálytársaimnak és az egyetemi évfolyamtársaim nagy részének más városban kell keresniük a boldogulást, mert itt nem látnak perspektívát.
Itt van a csodálatos környezetünk, amelyet nem használunk ki, de még csak meg sem becsülünk. A turizmust hagytuk ebek harmincadjára jutni, pedig az ország leggyönyörűbb turisztikai desztinációi koncentrálódnak nálunk. A szerteágazó kulturális élet; a kőszínház és benne egy csodálatos társulat, a zene, a tánc, a mese, a fesztiválok… soroljam még? Ez is mind parlagon hever. A sport, ami szintén elárvult, pedig rengeteg tehetséges miskolci van, akinek esélye sincs a kiugrásra, mert nem kap az egyesülete kellő figyelmet és támogatást. És akkor ott van a nagy cserbenhagyás, ami az ipari és a gazdasági szektort érinti. Mintha a gazdasági fejlesztések kormányzati tárgyalásaikor Miskolcra kitűznének egy piros zászlót, hogy ide nem biztosítunk se forrást, se lehetőséget. És nincsenek tiltakozó hangok a parlamentben, nincs olyan, aki azt mondja, ebből elég! Csak bólogató jánosok vannak. Olyan közösségi -és civil mag van a szőnyeg alá seperve, amiről sok város csak álmodik, nagyszerű, tenni akaró szakemberekkel. És végül, de egyáltalán nem utolsósorban; az uniós források megfelelő felhasználása. Nem a zsebeket kell vele tömni, hanem fejlesztésekre kell fordítani! Hiszen arra kaptuk! És haza kell végre hozni a befagyasztott milliárdokat! Ez nemcsak a mi városunk, hanem az egész ország érdeke is!
Mi lehet a kitörési lehetősége Miskolcnak?
Az volt a szlogenem a bemutatkozásomban, hogy: tegyük együtt újra térképre városunkat és környékét! Ez a lehetőségünk. Hogy végre legyen valódi képviselete a térségnek, valódi célokkal, valódi stratégiával. Akkor fogunk tudni kitörni a nihilből, ha az itt lakók is hinni fognak abban, hogy pont jó helyen laknak. A semmitmondó, ígérgető politikából kell kitörnünk végre.
Mi az az érték, amit szeretne a közéletbe bevinni?
Ha magamból indulok ki, akkor a város szeretetét. Ha pedig a városból, akkor azt a lokálpatriotizmust akarom megerősíteni, amiről tudom, hogy az országban itt a legerősebb. Külföldön sem tapasztaltam sehol ilyet. Ezt a közösségi szellemiséget akarom tudatosítani az itt élőkben. Várjunk csak… ha jobban belegondolok, ez egy és ugyanaz.
Az eddigi visszajelzések alapján, mely kihívásokat tartják a legégetőbbnek a választókerületi lakosok?
Ezalatt a pár hét alatt rengeteg emberrel beszéltem. Mindenki mást lát legégetőbbnek, legtöbbször a saját lakókörnyezetéhez igazodva. Járhatatlan utak, munkahelyhiány, alacsony bérek, élhetetlen környezet, infrastrukturális hiányosságok… és persze a közös szívügyeink, a Barlangfürdő, a Diósgyőri vár. Egy biztos; amíg nincsenek képviselve a lakossági érdekek, addig a hatalom sem fogja azt érezni, hogy törődni kellene vele. Ha nincs nyomás, nincs probléma. Ez a választás után változni fog. Azok a képviselők, akik valóban elkötelezetten akarnak dolgozni a rájuk bízott választókerületekért, elkezdenek nyomást helyezni a kormányra és cselekvésre ösztönözni. Ezzel fogjuk berúgni a motort, ami most használat híján a falnak támasztva porosodik a pincében.
Mi lesz a legfontosabb változás, amit a választókerület lakói érezni fognak, ha jövőre a TISZA párt alakíthat kormányt?
Pont ez, hogy látni fogják, mi a különbség a tenni akarás és a megalkuvás között. A TISZA és a TISZA jelöltjei bizonyítani akarnak. Én is. Talán fiatal korom miatt is, nagyon nagy bennem a bizonyítási vágy. Azt akarom, hogy lássák, hogy elkötelezett és kitartó munkával valódi változást lehet elérni, rövid, belátható időn belül is.
Mi volt az idei év legmeghatározóbb pillanata/eseménye az ön számára?
Büszkeséggel töltött el, hogy az Európai Parlamentben kezdtem el dolgozni. De a hab a tortán az a bizonyos telefonhívás volt; amikor gratuláltak, hogy jelölt-jelölt lettem, és közölték, hogy mehetek Budapestre fotózkodni.
Ha egyetlen dolgot kívánhatna Miskolcnak a jövő évre, mi lenne az?
Ezt nemcsak Miskolcnak kívánom, hanem az egész országnak. Hogy megszűnjön a vérre menő ellentét, a gyűlöletkeltés és az uszítás. Azt kívánom, hogy a jövő évi karácsonyi együttlétek harmóniában és egyetértésben teljenek akkor is, ha a politika szóba kerül. Csak helyeslő bólogatások legyenek és egy mondat hassa át a magyar társadalmat: Most jobb.
Ön szerint érdemes hinni a változásban?
Persze, hogy érdemes! Hiszen már nyakig benne vagyunk!
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
A tartalom elkészítését a Local Innovative Media in Europe Network (LIMENet) program támogatta.
Ez a cikk az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült a LIMENet program keretében. A tartalomért kizárólag az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület vállal felelősséget, és az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió vagy a Local Innovation in Europe Network (LIMENet) álláspontját.
