Barátai és tanítványai emlékeztek meg Gyarmati Béláról, Miskolc többszörösen kitüntetett polgáráról, aki december 9-én családja körében búcsúzott az élettől.
A város kulturális életének meghatározó alakja távozott: Gyarmati Béla személyében nem csupán újságírót és színházigazgatót veszített el Miskolc, hanem olyan értelmiségit, aki fél évszázadon keresztül gazdagította a régió szellemi életét. A sokoldalú alkotó halálhírét követően Illésy Sándor és Némethi Lajos készített méltató visszaemlékezést.
Az 1935-ben Csanádapácán született Gyarmati a tanítói hivatást választó, iskolaalapító édesapja nyomdokait követve magyar–történelem szakra iratkozott be. A pedagógusi diploma megszerzése után azonban hamar kiderült: nem az iskolapadok között érzi otthon magát, hanem az újságírás, az irodalom és a színház világában.
Első lépéseit népművelőként tette meg, majd 1960-ban a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójának szerkesztő-riportere lett. Az északkeleti országrészhez kötődő pályafutása 1969-ben Miskolcon folytatódott: a Déli Hírlapnál kezdett, később az Észak-Magyarország kulturális rovatánál dolgozott, ahol rovatvezetői pozícióig jutott.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett színházelmélet-dramaturg diplomával a zsebében 1979-ben bízták meg a Miskolci Nemzeti Színház vezetésével. Az 1992-ig tartó igazgatói időszak a miskolci színjátszás egyik csúcspontja lett – szakemberek és színházrajongók ma is aranykorként tekintenek vissza azokra az évekre. Emellett a Kassai Magyar Színházban rendezőként is kipróbálta magát, több előadást jegyez munkásságában.
Nyugdíjba vonulása után sem hagyott fel a kulturális élettel: nyolc esztendőn át a Miskolci Színészmúzeum élén állt, és a Miskolci Bölcsész Egyesület színházi ismeretek oktatójaként tevékenykedett.
Az újságírást életének végéig művelte. Írásai folyóiratokban, lapokban jelentek meg, a Miskolci Rádióban pedig rendszeres vendégként jegyzeteivel, irodalmi sorozataival találkozhattak a hallgatók. Szerzői munkássága gazdag: esszék, tanulmányok, színháztörténeti művek és szépirodalmi alkotások egyaránt kikerültek toll alól.
Első kifejezetten színházi tárgyú kisregénye, a Szűzprimadonna 2007-ben látott napvilágot, majd további kötetekkel gyarapította a kortárs magyar irodalmat: a Pelyvarosta, a Gyermekkor térképe, a Régi órák, a Puszta-lét, a Magánutak, a Veled élni és az Anna napjai mellett szakmai-módszertani könyveket is jegyzett. Műveit alapos szakértelem hitelesítette, elegáns nyelvezete és finom humora pedig olvasmányossá tette.
Munkásságát számos elismerés övezte. Miskolc város Pro Urbe-díját, a Déryné-gyűrűt, a Gálffy Ignác-életműdíjat és 2010-ben az Aranytoll kitüntetést is megkapta. A Magyar Újságírók Szövetsége és a Magyar Írószövetség tagjaként is elismert szereplője volt a hazai kulturális életnek.
Halálával egy régivágású értelmiségi, egy „örök mesélő” búcsúzott el, aki ízig-vérig humanistaként, jó polgárként szolgálta szűkebb és tágabb hazáját. Végakarata szerint szűk családi körben temették el december 9-én.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
