Miután Lehoczki-Spider László elhunyt, a miskolciak részéről számos jelzés érkezett arra, hogy a kutyás életmentő egész alakos szobrot érdemelne a városban. Tóth-Szántai József a közösségi médiában tett bejelentést ezzel kapcsolatban.
A Spider Mentőcsoport alapítójának eltávozását egy egész ország gyászolja, a megyeszékhelyen élők közül pedig sokan szeretnék, ha a belvárosban található Mancs szobrot Lehoczki László egész alakos szobra tenné teljessé. A miskolci ellenzéki politikus, Jakab Péter interpellációja révén az ügy a parlamentbe is eljutott, és úgy tűnik mostanra a döntés is megszületett.
Tóth-Szántai József polgármester a saját közösségi oldalán jelentette be a hírt: „szobrot állít Miskolc város Lehoczki-Spider László tiszteletére”.
Azt, hogy pontosan hol kap majd helyet a kutyás életmentőt ábrázoló alkotás, illetve hogy ki fogja elkészíteni, egyelőre még nem tudni. A város első embere Facebook bejegyzésében azt ígéri, hamarosan közli a részleteket a miskolciakkal, akik a hozzászólások alapján szinte mind egyetértenek abban, hogy a szobor legmegfelelőbb helye a Mancs téren lenne, Lehoczki László egykori kedvence mellett.
A híres mentőkutyáról készült alkotás Szanyi Borbála mesterműve, így akadnak, akik szerint gazdája szobrának elkészítését az ő kezeire kellene bízni.
Frissítés: Tóth-Szántai József bejelentette, Lehoczki-Spider László szobra Mancs mellett kap majd helyet.
Fotó: magyarallatvedelem.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
