Cserélődik a Magyar Nemzeti Bank alelnöki posztja

Lemondott alelnöki tisztségéről Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank elemzésekért, pénzforgalomért és jegybanki programokért felelős vezetője – közölte a jegybank. Bár az alelnök távozik pozíciójából, az MNB továbbra is számít szakmai tudására – írják. A jövőben Varga Mihály elnöki tanácsadójaként folytatja munkáját.

Az MNB közleménye szerint már meg is érkezett a jelölt az alelnöki posztra. Banai Péter Benőt november 25-én hallgatja meg az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága.

Virág Barnabás

A szakember hosszú éveket töltött az államháztartás irányításában. Banai Péter Benő 1998 és 2025 között a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársa volt, később államháztartásért felelős államtitkárként dolgozott.

Banai Péter Benő

Idén májustól a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadójaként tevékenykedett, most pedig a jegybank felső vezetésébe kerülhet. A közlemény kiemeli, hogy az elmúlt évtizedekben az államháztartási területen szerzett tapasztalata és szakmai felkészültsége alapján a jegybank vezetése alkalmasnak tartja őt az alelnöki tisztség betöltésére.

A gazdasági bizottság döntése után az Országgyűlés szavazhat majd a kinevezésről.

Fotók: Economx / Hartl Nagy Tamás, MTI/Kovács Attila, MNB

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek