Közpénzen hizlalt alapítvány biztosítja Lázár János luxusmercijét

A HVG feltárta: havi 600 ezer forintba kerül az építési és közlekedési miniszter által használt, 30 milliós Mercedes V-osztályú kisbusz üzemeltetése. A járművet egy állami forrásokból duzzasztott alapítvány biztosítja, amelynek Lázár maga az elnöke.

A lap közérdekű adatigénylése nyomán derült ki, hogy 2025 márciusa és októbere között összesen 4,88 millió forintba került a luxusjármű üzemben tartása, ami átlagosan havi 600 ezer forintot jelent. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság csak üzembentartója a kék lámpával felszerelt, négykerékhajtású, 237 lóerős autónak, amellyel a miniszter fia is utazik.

Kezdetben titkolóztak, hogy honnan származik a jármű. Az Építési és Közlekedési Minisztérium csak annyit közölt, hogy nem az állam biztosítja a buszt. Végül egy miniszteri sajtótájékoztatón árulta el Lázár János: a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány (JNFA) biztosítja számára a járművet.

Az alapítvány azonban éppen úgy állami vagyonból lett felhizlalva, mint a többi kormányzati vagyonkezelő alapítvány. Lázár János egyébként az alapítvány kuratóriumi elnöke – vagyis saját maga járul hozzá a döntéshez, hogy milyen juttatásokban részesül.

A JNFA 2022-es induláskor rögtön hatalmas állami vagyont kapott:

  • A mezőhegyesi ménesbirtokot 8,5 ezer hektár termőfölddel (a birtok eszközállománya 50 milliárd forint feletti volt)
  • 15 milliárd forint készpénzt
  • 2023-ban további 12 milliárd forintot a Bethlen Gábor Alapkezelőtől
  • 2024-ben megkapta a Concordia Közraktár Zrt.-t és az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt.-t is

Az alapítvány 2024-ben az induló 15 milliárd forintból 450 millió forintot szabadított fel céljaira – ebből telhetett Lázár autójára is. A három leányvállalattól 4,5 milliárd forint osztalékot vett ki az alapítvány, amelyből az öt kuratóriumi tag együttesen évi 80 millió forint apanázst kap.

A nemrég Sárospatakon fűt-fát ígérő Lázár előszeretettel beszél arról, hogy irritálja a luxizás, miközben a gyerekét sofőrös, kékvillogós szolgálati jármű szállítja rendőri kísérettel az apja minisztériumába..

„Batidai Tolvaj” – Magyar Péter kemény támadása

A hétvégén Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke rendkívül élesen reagált Lázár azon vádjaira, hogy a Strabag pénzelné a Tisza Pártot.

„Az agyhalálhoz közeli állapot, amikor Lázár János, a korrupt, hazug és gátlástalan politikus megtestesítője vádol mást korrupcióval” – írta Magyar Péter, aki „batidai Tolvaj”-nak nevezte a minisztert.

A Tisza elnöke szerint pártjukat magyar emberek tízezrei támogatják legális módon, és „ellentétben a Fidesszel, sem állami, sem külföldi, sem céges támogatásban nem részesül”. Magyar Péter ezután személyes vádakba kezdett:

„Amivel most minket vádolsz, azt pont te követted el. Pont te vagy az egyik leggazdagabb osztrák család, a Turnauerek kitartottja. Te szereztél milliárdokat a Mr. Oroszországnak hívott német Klaus Mangolddal való kapcsolatodból, te vadászgatsz és bizniszelsz együtt osztrák bankárokkal, strómanokkal és egyéb pénzemberekkel” – sorolta.

Magyar Péter szerint Lázár összeharácsolt vagyona „az 50 milliárd forintot is meghaladhatja”, miközben a miniszter „soha nem dolgozott a piacon, csak és kizárólag önkormányzati és kormányzati munkahelyei voltak”. A Tisza elnöke felsorolta a miniszterhez köthető vagyonelemeket: a Divatcsarnok, a batidai kastély, több tucat magyar és külföldi ingatlan, több száz hektár föld és a százmilliárdos mezőhegyesi birodalom. A takarékszövetkezetek és az FHB Bank „beszántásából” pedig 30 milliárd forintot emlegetett.

„János, Te soha nem leszel báró, hiába harácsolsz össze hozzá minden kelléket. Hiába vadászgatsz hetente háromszor. Ahogy focista sem leszel, hiába tudsz teli rüszttel gyönyörű öngólt lőni a felső ficakba. És tudod, mi nem leszel még? Miniszterelnök” – zárta posztját Magyar Péter.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek