Sátoraljaújhelyről jött Miskolcra, hogy segítsen – az önkéntesség iskolapéldája

Vasárnap délelőtt a Frei kávézó mellett összegyűlt a Miskolci Belvárosi Kör tagjaiból, valamint tettre kész helyiekből álló csapat, hogy szebbé varázsoljon egy kapuljat. Az előre meghirdetett közösségi festést meleg tea, jó zene, kellemes hangulat, egyedi csapatszellem és egy példamutató önkéntes jelenléte fordította munkából emlékezetes élménnyé.

A Miskolci Belvárosi Kör néhány tagja és az önkéntesek délelőtt kilenc órakor kezdtek gyülekezni. A munkát portalanítással és pókhálózással kezdték, valamint graffitik eltávolításával.

Ezt követően érkezett meg az esemény talán legkülönlegesebb szereplője, Kati. A nyugdíjas nő, aki egészen Sátoraljaújhelytől Miskolcig utazott vonattal azért, hogy kivegye részét a megyeszékhely belvárosának megszépítését célzó munkából.

Érkezése nem csak meglepetést, de egy jó adag pozitív energiát is hozott magával, és fokozta a jelenlévők munkakedvét. Kati a végsőkig kitartott a feladat mellett, szorgalmasan takarított, sürgött-forgott és várta az építőipar területén nagyobb tapasztalattal rendelkezők utasításait.

A rögtönzött „generálkivitelező” csapatban mindenki megtalálta a neki való feladatot, melyhez a Belvárosi Kör biztosította a az eszközöket. Az önkéntes alapon történő felújítási akció olyan eredményesnek bizonyult, hogy a csoport még egy másik átjáró megszépítésébe is belefoghatott.

A kapualj az önkéntesek munkája előtt

Egy kapualj csaknem teljesen megújult a Széchenyi utcán, de ez még csak a kezdet, hiszen a Belvárosi Kör minimum tíz másik helyszínen kívánja megvalósítani ugyanezt, és az sem kizárt, hogy tovább folytatódik a lelkes munka. A cél, hogy Miskolc belvárosa vonzóbbá válhasson mind a helyiek, mind a turisták számára.

Ez minden, a városban és annak környékén élő lakos érdeke, ezért a projekt felelősei bíznak abban, hogy a következő alkalommal még több önkéntes csatlakozik majd az akcióhoz.

Davidov Ádám, az egyesület egyik alapító tagja külön kiemelte, nagyon örülne neki, ha szakemberek is jelentkeznének a közös munkára.

Az átjáró a megújulás után

Fotók: Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek