Hollósy András rendszeresen büszkélkedik növekvő Facebook-követőtáborával, amely mára 31 ezerre duzzadt, ám a követők többsége valójában Hubay György országgyűlési képviselőtől örökölt, aki 2023 januárjában adta át neki az oldalt. Az átadás óta eltelt két és fél évben mindössze 11 ezren lettek újak, vagyis a büszkélkedés alapja nagyrészt még mindig Hubay korábbi követőbázisa.
Hollósy András, Miskolc alpolgármestere előszeretettel oszt meg mindenféle fontosnak ítélt tartalmat a Facebook-oldalán. Szinte már családtag, úgy érezzük. Látjuk, amikor Megafon-képzésre megy, amikor átad egy közlekedési táblát, amikor sportolók sikereinek fényében sütkérezik, ahogy azt is, amikor futni megy párttársával, vagy amikor a Harcosok Klubjában szerepel.
És időről időre megosztja azt is, hogy miképp növekszik a követőtábora.
Nemrég fontosnak tartotta megosztani, hogy immár kereken 31 ezer követője lett – szeptember 29-én.
Azaz augusztus 9. óta egy ezressel, ugyanis arról is tudósított, amikor a 30.000 követő meglett.
Május 3-án még csak 25 ezren voltak, szóval nem telt a nyár digitális munka nélkül, átlagban havi kb. 1600 új követőre tett szert a politikus.
És ehhez nem is kellett nagyon hirdetnie a Facebookon (erre október 1-től politikai tartalmak esetében nincs is lehetőség), 2019. április 15. óta összesen 400 645 Ft-ot költöttek az oldal népszerűsítésére a Meta statisztikái szerint, ami egyáltalán nem számít soknak, amikor többszáz millió forintot hirdet el egy héten a kormánypárt a Facebookon. (A négyszázezres összegből amúgy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség állt 264 089 Ft-ot, Hollósy Endre András pedig 132 414 Ft-ot, 4142 Ft-nyi hirdetésnek nincs gazdája.)
Tavaly július 13-án a kerek 22 ezres követőtábort ünnepelte oldalán.
2023 október 9-én még csak 21 ezren voltak.
Egészen 2023. április 15-ig kell visszatekerni az idő kerekét és a Facebook-oldalt, hogy a 20 ezres követőtábor okozta örömet megtaláljuk Hollósy profilján.
Igen ám, de ez a profil nem mindig volt ám az övé. 2023. januárjában vette át a 2017. december 15-én létrehozott oldalt, mely azt megelőzően Hubay Györgyé volt. A magyar kerékpáros, sportszervező-menedzserből lett politikus 2018 májusa óta a Fidesz országgyűlési képviselője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2. számú választókerületben, majd a 2022-es kampányban lecserélték Kiss Jánosra. A Facebook-oldal tehát parlagon maradt, kár lett volna veszni hagyni.

Visszatérve a Hollósy-Hubay oldalra: ha 2023. áprilisában lett 20 ezer követője, akkor ha jól sejtjük, nagyrészt Hubay követőit jelenti még mindig, mert két és fél év alatt nőtt 11 ezret összesen.
(Az a történet jutott az eszembe, amikor egy egyetemi vizsgán az egyik évfolyamtársnő azzal dicsekedett nekünk, hogy neki ötös lett a matek dolgozata, noha mindannyian tudtuk, hogy nem ő írta meg azt.)

Szóval szép dolog a büszkeség, de még szebb erény a szerénység – ha az igazság nincs teljes mértékben kibontva. Apropó, igazság, azzal Hubay esetében is volt némi grimbusz.
Hubay a 2018-as kampányában azt állította magáról, hogy négyszeres magyar bajnok kerékpáros volt. Az Átlátszó és az északhírnok.com azonban utánajárt ennek az állításnak, és kiderült, hogy ez a forma nem teljesen igaz. A valóság az, hogy Hubay György többszörös helyezett volt országos bajnokságokon, de nem bajnok. A Magyar Kerékpáros Szövetség főtitkára, Vizer Barnabás megerősítette, hogy Hubay fiatalon valóban első osztályú kerékpáros volt korosztályában, többszörösen helyezett országos bajnokságokon és válogatott sportoló volt, ami kiváló teljesítménynek számított, de nem említette a bajnoki címeket.
Ennek ellenére 2018-ban Miskolcon, a Tour de Hungary verseny díjkiosztóján Hubayt továbbra is „négyszeres magyar bajnokként” hívták a színpadra díjak átadására, annak ellenére, hogy korábban már bebizonyosodott az állítás pontatlansága. Hubay életrajzában egyébként más pontatlanság is előfordult: azt állította, hogy a város egyik legjobb gimnáziumában érettségizett, de valójában csak két évig járt oda, majd munka mellett végezte az iskolát.
Facebook-oldalak átnevezése és új célba állítása egyébként egyáltalán nem ismeretlen gyakorlat, Pócs János fideszes képviselő például a kampány hivatalos felületének szánt 2014-es FB-oldalt Elég a sok BAL lábból névvel indította, 2017-ben, fél évvel az országgyűlési választások előtt ismét változtattak rajta, Elég a Jobb-GY-ikokból lett, később pedig a Jászapáti az első néven futott.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
