Hubay Györgyöt ugyan lecseréli a Fidesz, de még gyorsan lőtt egy szelfit az újdonsült államfővel

Megosztás

A papírforma alapján a Fidesz-KDNP parlamenti többsége Novák Katalint választotta meg köztársasági elnöknek. A gombot nyomók között volt az országosan szinte senki által nem ismert miskolci képviselő, Hubay György is, akit már nem sokáig fogunk látni az országházban, mivel a Fidesz áprilisban már nem őt indítja korábbi körzetében, lecserélte.

Azért egy gyors szelfi még belefért Novák Katalinnal, erről pedig a képviselő saját maga számolt be a Facebookon. A poszt alatt azonban meglepő őszinteséggel jelentek meg a hozzászólások, rengetegen nem értenek egyet Novák megválasztásával.

“Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen történelmi pillanat részese lehettem. Novák Katalin lett az első női államfő!

Gratulálok Elnök Asszony!” – írta Hubay.

Ám érkezett is gyorsan két egyet nem értő hozzászólás is.

“Hazug, álnok nő, van is miért örülnie.”

“Ez nagy öröm, de nem magyar embereknek…”

“Lehet gratulálni, köztörvényes bűnözők szavazatával lett köztársasági elnök.” (a kommentelő nyilván a Völner Pál, Simonka György, Boldog István kormánypárti trióra gondolt)

“Szégyen!!!”

Kapcsolódó cikkek