Szopkó Tibor az államkincstár vizsgálata azt jelzi, nagy eséllyel nincsenek rendben a város pénzügyei. A pénzügyi bizottság elnöke reméli, ez nem egy közeli csőd előzetes jelzése, emiatt hivatalosan, írásban is érdeklődött a polgármesternél.
Idén volt már itt egy hatmilliárdos kormányzati elvonás a város költségvetéséből, ezen kívül Miskolc 2025-ben egymilliárdos hitelt is felvett. Szopkó Tiborék úgy számolnak, hogy 11 milliárdos lyuk volt a város költségvetésében, amikor azt elfogadták. De úgy tűnik, az állami szerveknek is feltűnt, hogy valami nagyon nincs rendben. A vizsgálatokról a Borsod24 már hétfőn beszámolt, ám azóta sem állt meg az élet. A képviselő bejegyzését változtatás nélkül közöljük.
„Veszélyben Miskolc költségvetése? A Népszava információi szerint az államkincstár vizsgálatot indított öt nagyváros, köztük Miskolc gazdálkodására irányulóan. Ez arra utal, hogy a pénzügyek nincsenek rendben a városban, hiszen kockázatelemzéssel választották ki az érintett településeket – azaz kockázatosnak értékelték a miskolci önkormányzat gazdálkodását.
Az előző években minden lehetséges fórumon felszólaltam az önkormányzatokat, különösen a Miskolcot sújtó kormányzati elvonások és a városok pénzügyi forrásait szűkítő intézkedések ellen. Az ezévi költségvetés vitájában pedig a megvalósíthatatlan tervek ellen szólaltam fel. Azt tanácsoltam a polgármesternek, jobban előkészített és reálisabb költségvetést terjesszen elő, mert ezt így biztosan nem lehet végrehajtani és finanszírozni. Az akkori becsléseink szerint mintegy 11 milliárd hiányzik a 2025-ös gazdálkodásból.”
„Azóta látjuk, a 6 milliárd elvonás mellett bő 1 milliárd hitel felvételéhez járult hozzá a kormány, ezzel a helyzet már végképp tarthatatlannak tűnik. Talán ezt észlelhette az államkincstár is? A pénzügyi bizottság elnökeként, a rendelkezésemre álló információk alapján én is kockázatosnak értékelem a város költségvetési gazdálkodását. Éppen ezért két hete egy hivatalos levélben a polgármesterhez fordultam, hogy kiderüljön, várható-e adósságrendezési eljárás Miskolcon. Egyszerűbben fogalmazva, csőd.
Kíváncsian várom a választ és remélem, a kormány befejezi végre az önkormányzatok kivéreztetését, Miskolcnak pedig minden egyes forintot visszaad abból, amit idén elvitt innen!” – fogalmazott Szopkó Tibor a közösségi médiában. Források:
https://nepszava.hu/3292695_magyar-allamkincstar…
https://minap.hu/…/varos-koltsegveteserol-dontottek…
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
