Egy olvasónk nyárzáró fotós élménybeszámolója a leégett miskolctapolcai fürdőkomplexumból. Figyelem, lokálpatrióták számára nyugalom megzavarására alkalmas tartalom következik.
A szezon utolsó napján, mielőtt újra teljesen bezárt volna a barlangfürdő, megnéztem, hogy mit nyitottak meg valójában júniusban „Kagyló Strand” néven. Igazából a strandon kívül a szaunaház is működött még, és én elsősorban ezt céloztam meg.
A strandra belépve nem kellett nagy tömeggel megküzdeni. Ez valószínűleg a szezon végén már így szokott lenni, és az időjárás-előrejelzések is rossz idővel ijesztették el a strandra vágyókat, de szerencsére élvezhető, enyhén felhős időt adott az év utolsó vasárnap délutánja a fürdőben. Néhány felnőtt lézengett a nagyobb medencékben, gyerekek már egyáltalán nem voltak, így a kisebb fürdőhelyek üresmenetben működtek.
Nem vagyok jártas a területen, így belépve azt kerestem először, hogy merre lehetnek az öltözők. A nagyjából egybe álló főépület miatt volt egy olyan prekoncepcióm, hogy biztosan működik még legalább egy öltöző-vizesblokk, ahol felkészülhetünk a szaunára. Azonban az elméletemről hamar kiderült, hogy hibás: a főépületet teljes szélességében lezárták. Acélháló vagy ajtó elé húzott padok jelzik (az „építkezési terület” feliratok mellett természetesen), hogy az épületbe semmilyen irányból nem lehet belépni. Az is gyorsan kiderült, hogy a gyógyászati részt megközelíteni sem lehet, hisz az is egy kerítéssel leválasztott rész.
Így tovább sétáltam a medencék között a fűvel kicsit átnőtt térköveken, és megkérdeztem a medence szélénél ülő úszómestereket, hogy hogyan lehet átöltözni.
Ők mutattak rá, hogy kültéren egy féltető védelmében alakítottak ki fa öltözőket (bár lehet, ezek régen is itt voltak), illetve a fal teljes hosszában csomagtárolók sorakoznak. Így az öltözőben levetett ruhát a bejáratnál kapott kis karkötővel elzárhatja az ember – persze csak ha működik a rendszer. Ugyanis kiderült, hogy az automata tárolók – amit modern strandokon már megszokhattunk – üzemen kívül voltak. A csomagjainkat így egy ránézésre ideiglenesen kihelyezett kulcsos szekrényben zárhattuk el (bár elsőre ezek közül is egy nem működőt fogtam ki, de a második már zárható volt). Bár működött a dolog, de azon törtem a fejem, hogy ha a szauna végeztével tényleg bejön az eső, akkor hogy fogok visszaöltözni kültéren?
Végülis összekészítettem magam, és elindultam a szaunaház felé. Ez az egység egyébként a főépülettől jól elkülönült épület, amit a Kagylómedence fizikailag is elválaszt, így valószínűleg a tűz ebben egyáltalán nem tett kárt. Ezért is nyithatott ez ki különösebb javítási munkák nélkül.
Az előterébe belépve azonban kissé savanyú, áporodott szag fogadja az embert. Balra a szaunatér, jobbra a kitámasztott ajtajú mosdó található. Ez utóbbi volt a szag forrása. Bár a mosdók tisztának tűntek, azonban a műszaki állapotuk igencsak leromlott: nehezen zárható ajtók, ha egyáltalán van kilincs az ajtóban, az álmennyezet gipszkarton borítása szétázott, foltos, a gépészeti szerelőnyílásról hiányzik a tető, a takarítás eszközei hanyagul a csap szifonján pihennek, és az egészet belengi a savanyú, áporodott szag.
Szerencsére a szaunatérre ez nem jellemző. Alapvetően tiszta volt minden, a szaunák az érdeklődésnek megfelelő mértékben üzemeltek. Amikor megérkeztem, 2–3 fő volt a vendégek száma, ami később 6–8 főre emelkedett. Így a 3 működő finn szauna, a 3 infrakabin és a gőzkabin megfelelő szolgáltatást tudott nyújtani. Érdekesség volt, hogy megérkezésemkor a merülőmedence csak félig volt töltve, de a vendégek felszaporodásával azt is felengedték a tervezett vízszintig.
Sajnos azonban a szaunatéren is érezhető volt kis kopottság hangulat. Az aprócsempés burkolat már több helyen hiányos volt. Bár látszott, hogy itt-ott már próbálták fugázóanyaggal feltölteni a hiányzó pici csempék helyét, de ez talán még jobban erősítette a szegényes megoldások hangulatát. A gőzkabinban volt talán a leglátványosabb, ahol a teljes beltér ezzel a minicsempével borított: itt egy marokra való lehullott lapocskát össze tudtam szedni az ülőrészekről. Összességében azt érezni a helyen, hogy egy egykor jól kialakított szaunarészt most addig üzemeltetnek karbantartás nélkül, amíg még elfogadható minőségű a szolgáltatás. (Bár a mosdórészről már ez sem mondható el.)
A szaunát egyébként vegyesen használták fiatalok–idősek, külföldiek–magyarok. A szaunateret őrző személyzettel elbeszélgetve lett számomra világos, hogy ez az utolsó nap a héten, amikor a szaunát és a medencéket használni lehet. Szeptembertől teljesen bezár az „attrakció”.
Kifelé menet még nézelődtem egy kicsit a strand kertjében. Szomorúnak hatott a fürdőző lány szobra a főépület rácsai előtt. Kicsit csodálkozva néztem a kívülről egészségesnek tűnő épületeket, amelyeknek a teteje helyén csak kátránypapírok széle lóg le, jelezve, hogy a tulajdonos próbálja elkerülni a további károkat. De ahogy a személyzettől megtudtam, a gyógyászati épület mindhárom szintje károsodott a tűzben, így az teljes rekonstrukciónak néz elébe. Sajnos a kinéző nagy munkák ellenére sem látni nyomát annak, hogy bármilyen felújítási munka történne a tűzeset után egy évvel. Pedig jól elhatárolható részekből áll az épület.
Szomorú, hogy döntéshozóink ennyit ülnek tehetetlenül a tervezés és projektindítás feladatán, ezzel gyakorlatilag megölve Miskolctapolca turizmusát. Bár ígéretek voltak 2024-ben és idén is, de hogy az ideiek mennyivel lesznek jobbak, mint a tavalyiak, majd meglátjuk. De nem ebben az évben.
Szöveg és fotó: Gyenes Gábor
Az aHang Miskolc nem is szeretné ennyiben hagyni a további elképesztő késlekedést. Ha mi is hozzá szeretnénk járulni az ügy előremozdulásához, akkor az alább található linkre kattintva magunk is aláírhatjuk a petíciót:
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
