Határvonalhoz érkeztünk: diktatúra vagy demokrácia? – videó a keddi, miskolci tüntetésről

Budapesthez hasonlóan Miskolcon is tüntettek a magyar kormány azon intézkedése ellen, amely a gyülekezési jogot korlátozza. A Borsod24 is a helyszínen járt, a keddi megmozduláson nagyjából 400-an jelentek meg.

Amint arról már korábban beszámoltunk, a budapesti „hídfoglalással” párhuzamosan hirdetett demonstrációt az aHang helyi szervezete, a miskolci aPont. A tüntetést Miskolcon, az Erzsébet térre szervezték, a kezdésre több száz fő gyűlt össze.

Egy szatyor fing (a kép jobb oldalán) is megjelent a tüntetésen Kossuth szobra előtt

A Borsod24 kamerájának előbb Sikoparija Lujza, az aPont megyei koordinátora nyilatkozott – ő volt az, aki még Lázár János minisztert is rendre tudta utasítani az M30-assal kapcsolatos lakossági fórumon. A gyülekezési jog kiállása mellett azonban szó volt a városi kontra falusi emberek véleményéről a választásokkal kapcsolatban.

A tüntetésen felszólalt Szűcs Tamás egykori pedagógus is, aki a státusztörvény megszavazását követően az elsők között mondott fel. Jelenleg buszsofőrként keresi mindennapi kenyerét, de a keddi eseményeken túl kérdeztük a jövőbeni terveiről is.

A teljes videónk alább tekinthető meg.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek