A miskolci városvezetés mintha kimondottan élvezné, hogy szappanoperába illő fordulatokkal tartsa izgalomban a helyi lakosságot. A Csengey-kert körüli hercehurca tökéletes példája annak, amikor a városi közgyűlés előbb teljes mellszélességgel beállhat egy vitatható döntés mögé, hogy aztán nem sokkal később, némi civil tiltakozás hatására, hősként ünnepeltesse magát ugyanannak a tervnek a megakadályozásáért.
Hogyan lett kulturális oázisból építési terület – majd vissza?
A belváros szívében található Csengey-kert – amit a helyiek korábban mint elhanyagolt, kihasználatlan területet ismertek – 2023 júniusától valódi kulturális színfoltként működött. Koncertek, gasztrorendezvények, közösségi események helyszíneként szinte berobbant Miskolc kulturális életébe.
Ez az idilli állapot február végéig tartott. A Miskolci Szakképzési Centrum januárban ugyanis szemet vetett a területre: informatikai és távközlési képzési központot álmodott arra a közel 2500 négyzetméteres területre, amely a Miskolci Kulturális Központ kezelésében áll. A hivatalos indoklás szerint a beruházás 100 diák oktatását szolgálná, és négymilliárd forintos pályázati támogatást hozhatna a városnak.
Eddig a történet akár még logikusnak is tűnhetne, ha nem léteznének más, akár sokkal alkalmasabb helyszínek is a városban. Az ellenzéki képviselők – köztük Szopkó Tibor és Dr. Simon Gábor – több alternatív helyszínt is javasoltak, például az ITC székházát, ami képzési helyként is működött korábban, vagy az OTP melletti üres parkolót. De szóba került a cserkészeknek korábban odaadott, azóta üresen álló tisztiklub is.
A gyanús sietség és az összeférhetetlenség szaga
Az egész ügyet átlengi valami furcsa. A képviselők a közgyűlés előtt kevesebb mint 24 órával kapták meg az előterjesztést – ez önmagában is beszédes. Ahogy az is, hogy a tervezett ütemezés szerint március 1-től – gyakorlatilag azonnal – a Szakképzési Centrum fennhatósága alá került volna a terület.
Az ügy pikantériáját fokozza, hogy a pályázatot benyújtó Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója nem más, mint maga Molnár Péter, a miskolci KDNP frakcióvezetője, aki ráadásul a Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke is. Ez a nyilvánvaló összeférhetetlenség azonban senkit sem zavart a városvezetésben – Molnár Péter nemcsak határozottan érvelt a saját intézménye érdekében, de még szavazhatott is az ügyben.
Persze Molnár Péter nem mulasztotta el azzal vádolni a Csengey-kert megmentéséért felszólalókat, hogy “Miskolc jövője ellen beszélnek”, és csak “újabb gumicsontot találtak amit felfújhatnak és rágcsálhatnak”. A kert előtt található művészeti alkotásokat is lesajnálta, mondván: “A ‘szocreál’ betonfal, amit próbálnak csinosítgatni festéssel, eltűnne”.
A meglepő fordulat: aláírásgyűjtés és polgármesteri bejelentés
A közgyűlés végül 16 igen, 5 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot. A döntés után azonban civil ellenállás bontakozott ki – az aHang miskolci szervezete aláírásgyűjtésbe kezdett a kert megmentéséért, amit az aPont Miskolc, a Padtársak civil közössége és több független önkormányzati képviselő is támogatott.
És ekkor jött a csavar: Tóth-Szántai József polgármester videós bejelentkezésben közölte, hogy a Csengey-kert “marad, ami volt”, azaz “a belváros vidám, zöld és nyüzsgő közösségi tere”. Az indoklás szerint a tudásközpont végleges helye az Andrássy Gyula Gépipari Technikum területén lesz, a Csengey-kert csak “ideiglenesen” került be a pályázatba.
A polgármester zárógondolata – “Nem kell mindig mindenből politikát csinálni, és az sem árt, ha néha jót is tudunk feltételezni egymásról” – a helyzet ismeretében legalábbis furcsán cseng. Különösen annak fényében, hogy a közgyűlésen még szó sem volt ideiglenes megoldásról vagy bármilyen alternatív helyszínről.
A nem kimondott kérdések
Jelen történet ugyan happy enddel zárult, mégis több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.
Miért kellett a közgyűlésnek villámsebességgel döntenie, ha valójában létezett másik helyszín is? Miért nem merült fel már a közgyűlésen az Andrássy Gyula Gépipari Technikum, mint alternatíva? Miért szavazhatott egy olyan képviselő a kérdésben, aki nyilvánvalóan érintett az ügyben? És talán a legfontosabb: valóban a civil ellenállás hatására történt a fordulat, vagy a háttérben más folyamatok zajlottak?
Bármi is az igazság, a miskolciak egyelőre fellélegezhetnek – a Csengey-kert marad. De az ügy tanulsága túlmutat egy városi zöldterület sorsán: rávilágít a helyi döntéshozatal átláthatatlanságára, a hirtelen előrángatott, érdemi vitát nélkülöző döntések veszélyeire és arra, hogy a civil összefogás igenis képes eredményeket elérni – még ha utólag az is derül ki, hogy talán csak egy előre megrendezett színjáték részesei voltunk.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
