Miskolc Holding: új irányítás régi vezetővel – és sok meglepetésnévvel

Megosztás

Miskolc új polgármestere a hétfő kora reggelre összehívott fideszes többségű közgyűléssel megszavaztatta a Miskolc Holding Zrt. vezetésének azonnali hatályú menesztését, ám a zárt ülésről kiszivárgott információk szerint éppen a vezérigazgató volt az a személy, akinek egyelőre nem kellett távoznia. Az újonnan kinevezett tisztségviselők között érdekes nevek és arcok is felbukkantak.

Délelőtt a városháza már arról kommunikált, hogy a tarthatatlan állapotok miatt “azonnali hatályú menesztésekről” kellett dönteni, illetve “új irányításra van szükség“. “Az új vezetőség feladata az lesz, hogy felépítsen egy jól működő, prosperáló, lakosságbarát rendszert a Miskolc Holding Zrt.-ben” – fogalmazott maga Tóth-Szántai József.

Hogy ezt követően miért éppen az elmúlt öt évben a Miskolc Holding élén álló Dukai Zoltán maradt a székében, azt nehéz megmagyarázni, de tény, az elfogadott határozat szerint a jövőben is ő látja el a cégvezetői feladatokat. Ugyancsak újrázik a pozíciójában, azaz az igazgatóság tagja Dr. Dimény Imre, és a felügyelőbizottság fele is a helyén maradhatott – itt Dr. Kovács László, Rónyai Gábor és Csengő Péter (munkavállalói küldött) is folytathatja a munkát.

Az igazgatóság tagjai között egy korábban erős baloldali kotődéssel rendelkező szakember, Madaras Péter is feltűnt, Soós Attilát pedig az előző közgyűlés fideszes frakciójából ismerhetjük. Utóbbi párt- és egykori képviselőtársa, Dr. Nagy Ákos felügyelőbizottsági tagságot kapott, csakúgy, mint az idei választásokon Pakusza Zoltántól vereséget szenvedett Sebestyén Csaba (aki nem Sebestyén László rokona!), és a hosszú évek óta Csöbör Katalin jobbkezének számító Demkó Dóra.

Az október 7-én kinevezettek névsora

Cégvezető: Dukai Zoltán

Igazgatósági tagok: Soós Attila (elnök), Kálóczi Imre, Madaras Péter, Dr. Dimény Imre, Dr. Dienesné Dr. Juhász Renáta

Felügyelőbizottsági tagok: Dr. Nagy Ákos, Demkó Dóra, Sebestyén Csaba, Dr. Kovács László, Csengő Péter, Bacsóné Szamos Rita

A vállalat székháza

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz.

Kapcsolódó cikkek