Reggel hét óráig Borsod megyében a legalacsonyabb a részvétel

Megosztás

Bár sokféleképpen változhat még a részvételi hajlandóság, a reggeli első részvételi adatok az esetek többségében tendenciát mutatnak: ezek alapján amíg Tolna, Somogy és Bács-Kiskun megyében kiugróan magas a részvétel, Borsodban elmarad a várakozásoktól.

2019-ben az önkormányzati választások során a szavazókörök megnyitását követő első órában országosan a szavazópolgárok 1,12%-a vett részt, az Európai Parlamenti voksolásokon pedig 1,48%. Ennek tükrében magasnak is nevezhetnénk a borsodi 1,53%-ot (ez 7760 embert jelent), de idén olyannyira magasnak tűnik a részvételi kedv, hogy összehasonlítva minden más megyénél alacsonyabb.

Az országos átlag 7:00-kor 1,88%, majdnem 150 ezren adták már le a szavazatukat. A megyeszékhely Miskolc elmarad a várakozásoktól, itt a lakosok 1,25%-a fejezte ki a véleményét és szavazott a számára szimpatikus jelöltre, jelöltekre. A tendencia Ózdon hasonló, 1,22%.

A valamivel kevesebb, mint 120 ezer helyi lakos este hét óráig dönthet úgy, hogy részt vesz a demokrácia ünnepén. A megyeszékhelyen összesen hét polgármesterjelölt közül választhatnak, a két legesélyesebbnek számító induló Dr. Barkai László ellenzéki és Tóth-Szántai József kormánypárti jelölt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek