Neolitikus szentélyek, hellenisztikus királysírok, római hidak, keresztény kolostorok és muszlim mecsetek között vezetett a Mettravel legutóbbi délkelet-törökországi körutazása. Láttunk víz alá került településeket, földrengés után újjáépülő városokat és olyan helyeket, ahol az emberiség történetének több mint tízezer esztendeje szinte karnyújtásnyira került hozzánk.
Tovább olvasomNap: 2026. július 20.
Váratlan fordulat: Polgár Judit nemet mondott a köztársasági elnöki felkérésre
Mindössze egy nappal azután, hogy Magyar Péter bejelentette: Polgár Juditot szeretné felkérni Magyarország következő köztársasági elnökének, a világhírű sakknagymester közölte, nem vállalja a tisztséget. Döntését hétfő este tette közzé közösségi oldalán.
Tovább olvasomFokozott rendőri jelenlét Borsodban szerdán és csütörtökön
Fokozott ellenőrzést rendel el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője július 22-én reggel 7 órától július 23-án éjfélig, a megye teljes közigazgatási területén.
Tovább olvasomAmíg Paks a Duna vízállását figyeli, a borsodi gyárak is számolnak a szárazsággal
Miközben a Paksi Atomerőmű vezetése azt hangoztatja, hogy a Duna történelmi mélyponton lévő vízállása nem biztonsági, hanem üzemeltetési kérdés, lapunk megkereste a két legnagyobb borsodi ipari vízhasználót is: a kazincbarcikai BorsodChemet és a tiszaújvárosi MOL Petrolkémiát. Arra voltunk kíváncsiak, a Sajón és a Tiszán levonult szennyeződések, illetve a nyári kánikula okozott-e nekik műszaki gondot, és milyen vízszintnél kellene korlátozniuk a termelést.
Tovább olvasomMeghalt egy férfi, miután rosszul lett túra közben a Bükkben
Nem sikerült megmenteni annak a férfinak az életét, aki a hétvégén súlyosan rosszul lett egy bükki túraútvonalon, a Noszvaj-Síkfőkút és az Attila-kút, illetve László-kút közötti erdei szakaszon. Párja azonnal segítséget hívott, és megkezdte az újraélesztést.
Tovább olvasomHoltan találták meg az eltűnt hernádnémeti házaspárt
Holtan találták meg azt a 76 éves férfit és 73 éves feleségét, akik szombaton tűntek el Hernádnémetiben.
Tovább olvasomA Diósgyőr veszített, a Barcika nyert – szombaton már éles a bajnoki rajt
Vegyes mérleggel, de egyaránt bajnoki nyitányra készen állva folytatta hétvégén a felkészülést a DVTK és a Kazincbarcika.
Tovább olvasomEgy zöld bogár miatt fúj riadót a Nébih Borsodban
Bodrogszerdahelynél is előkerült a kőrisrontó karcsúdíszbogár, Borsodban 40 csapdával válaszolnak.
Tovább olvasomVádat emeltek a kazincbarcikai szexuális zaklató ellen
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt. A férfi az utcán követte a fiatal lányt, majd szexuális szándékkal intim testrészeit fogdosta és szexuális cselekmény elkövetésével fenyegette.
Tovább olvasomÚj életre kel a Szinva-part: kerékpárút, vízparti teraszok és közösségi terek épülhetnek Miskolcon
Jelentős városfejlesztés előtt áll Miskolc: elindult a Szinva Zöld Folyosó projekt tervezése, amelynek célja, hogy a Győri kapu és a belváros között egy korszerű, zöld közlekedési és rekreációs folyosó jöjjön létre. Az önkormányzat már keresi azt a tervezőt, aki kidolgozza a csaknem 3,2 kilométer hosszú kerékpáros és gyalogos útvonal részletes terveit.
Tovább olvasom