Ide is elért a kérés, már nemcsak Budapest agglomerációját érinti a vízhiány. Nagy gond még nincs Miskolcon, de a vízfogyasztás rendkívül megnövekedett az elmúlt napokban, így most már spórolni kell vele, ameddig az extrém kánikula kitart. Talán már csak másfél nap.
Az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV Zrt.) arra kéri Miskolc és térségének lakosságát, hogy a tartós hőség idején lehetőség szerint takarékosan használják az ivóvizet. A szolgáltató tájékoztatása szerint jelenleg a térség vízellátása zavartalan, ugyanakkor a megnövekedett fogyasztás miatt fontos a tudatos vízhasználat.
Az önkormányzat sajtóosztályának közlése szerint az ÉRV Zrt. felkészült a nyári időszakban jelentkező nagyobb vízigény kiszolgálására. Ennek ellenére azt javasolják, hogy a nagy vízfogyasztással járó tevékenységeket – például a medencetöltést vagy az autómosást – lehetőség szerint halasszák későbbre.
A kertek öntözését is érdemes a reggeli és esti csúcsidőszakon kívül elvégezni, ezzel is csökkentve a hálózat terhelését a legnagyobb fogyasztási időszakokban.
A szolgáltató hangsúlyozta: továbbra is mindent megtesz a folyamatos és biztonságos ivóvízellátás fenntartásáért, ugyanakkor a lakosság felelős vízhasználata is hozzájárul ahhoz, hogy a nyári hőség idején mindenki számára zavartalan maradjon a szolgáltatás.
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
