Czinkné két fontos dolog miatt is odaszólt Tóth-Szántai Józsefnek a barlangfürdő ügyében

Megosztás

A fideszes frakciótagból a választások után függetlenné vált Czinkné Sztán Anikó többek között azt is sérelmezi, hogy ha a polgármester bevonta volna idejében a korábbi gépészeti vezetőket és fontos barlangfürdői dolgozókat, akkor a hibák időben felszínre kerültek volna és ezeket a mostani tervekbe is beépíthették volna.

A napokban Czinkné Sztán Anikó a barlangfürdőbe látogathatott, de csak részben töltötte úgy az idejét, ahogy szerette volna. Jelenleg ugyanis csak bejárások vannak, vendégként még jó ideig nem látogathatjuk a lassacskán két évvel ezelőtt súlyos tűzeset miatt leégett komplexumot.

A Fideszből április közepén kilépett képviselő számára nagyon jó volt látni ezt a kedves helyet, ahol úgy véli, hogy egy emberileg és szakmailag is kiváló csapat vezetőjeként 3 évet tölthetett el.

Beszámolója szerint a munka nagy tempóban halad, a nyitás időpontja még kérdőjeles, de a legkésőbbi tervezett nyitás 2026 szeptember. A képviselőnő úgy véli, a kivitelező nagy erőkkel dolgozik, hétvégén és túlórában is hajtják a munkát, bízva abban, hogy sikerül hamarabb – még a nyári szezonban- átadni a fürdőt a nagyközönség számára. Jó lenne, ha ez sikerülne, de a miskolci városvezetésnek az utóbbi szűk két évben elég kevés dolog sikeredett, főleg időre.

Czinkné így folytatta bejegyzését. “Két dolog ami miatt kicsit csalódott vagyok:

1. Miért nem jöhettünk hamarabb, miért nem tájékoztattak minket képviselőket a részletekről az események folyamatában?

2. 2024. őszén elküldtem polgármester úrnak azokat a műszaki hibákat, amelyeket a felújítás során ki kellett volna javítani. Sajnos ennek csak egy része történik most meg, a másik része majd egy következő kivitelezéssel tud csak megvalósulni, amit nagyon sajnálok! Sokkal boldogabb lettem volna, ha minden hiba, ezen beruházás keretében javításra kerül. Ha pl.: polgármester úr egy egyeztetés keretében összehívta volna az előző években itt dolgozott gépészeti vezetőket, akkor még a tervezés előtt ezeket a javítandó hibákat számba lehetett volna venni, a tervekbe be lehetett volna építeni és a kivitelezőnél jelentkezett volna mint elvégzendő feladat.

Szerintem sokkal korrektebb lett volna, ha polgármester úr az elejétől bevon minket és nyílt lapokkal csinálta volna végig a beruházást. A transzparencia nem csak most kell, hogy fontos legyen, hanem a kormányváltás előtt is annak kellett volna lennie. (…)”

“Egy biztos: az érdek közös. Mielőbb megnyithasson a barlangfürdő a nagyközönség előtt és a turisztikai vállalkozók ismét a régi látogatószámot tudják elérni, hiszen ami nekik bevétel, az a városunknak is mind bevételt jelent!” – zárta bejegyzését Czinkné Sztán Anikó.

Az egyik hozzászóló pedig feltette az egyik legfontosabb kérdést, ami rengeteg miskolcit és idelátogatni szándékozót a legjobban érdekel. “Mi lesz a gyógyászati résszel? Erre még senki sem adott választ. Sok embert érdekelne és érintene, de erre még senki nem válaszolt. Lesz válasz?” – tették fel a kérdést, amire egy másik olvasó a rideg valóságot tárta fel, hogy jó eséllyel még sokáig nem lesz működő gyógyászati részleg a barlangfürdőben, mivel a tervekbe sem került be.

Elég nagy baj.

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.

Kapcsolódó cikkek