Március 28-án megkezdődik a vörös rókák veszettség elleni tavaszi immunizálása az ország déli és keleti részein, köztük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről szórják majd a kijelölt területekre – a lakott, sűrűn beépített övezeteket a művelet nem érinti.
Az immunizálással egyidőben a hatóság ebzárlatot és legeltetési tilalmat is elrendel az érintett térségekben. A pontos időpontokról és az intézkedések hatályáról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, valamint a települési önkormányzatok tájékoztatják a lakosságot; a külterületeken plakátok hívják fel a kirándulók figyelmét a vakcinázásra.
A program szükségességét jól érzékelteti a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tapasztalt járványügyi helyzet: az ukrán és román határ közelében 2023-ban 16, 2024-ben 18 veszettségeset igazoltak, ami azt jelzi, hogy a betegség a vadállomány határon átnyúló mozgása révén folyamatosan begyűrűzhet Magyarország keleti régióiba. Ez Borsod-Abaúj-Zemplén megye számára sem elhanyagolható kockázatot jelent, hiszen a megye szintén az ország keleti, határ menti sávjához tartozik.
A borsodi akció tervezett időszaka március 28. és április 2. közé esik.

Magyarországon a veszettség legfőbb terjesztője a vörös róka, amelynek hazai állománya meghaladja az ötvenezer egyedet. A betegség nemcsak a vadon élő állatokra, hanem a házi emlősökre és az emberre is komoly veszélyt jelent. Éppen ezért a kutyák veszettség elleni oltása törvényi kötelezettség, a macskák beoltása pedig határozottan ajánlott.
A Nébih hangsúlyozza: a vakcinázás hatékonysága bizonyított, a korábbi évek adatai szerint az immunizált területeken a rókák több mint háromnegyede felvette a csalétket. A veszettség gyanújának bejelentése jogszabályban rögzített kötelezettség – idegrendszeri tüneteket mutató vagy elhullott háziállat, illetve elhullottan talált vad esetén haladéktalanul értesíteni kell az állategészségügyi hatóságot. További információ a www.veszettsegmentesites.hu oldalon érhető el.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
