Kézzelfogható miskolci akarat – Bazár-tömbtől a SOHO-ig

Március 3-án, kedden este mutatták be Reiman Zoltán a Bazár-tömbtől a miskolci SOHO-ig című könyvét, amely két helyi vállalkozó városépítő munkáján keresztül mutatja be a belváros egyik legjelentősebb átalakulásának történetét. A kiadvány nem csupán ingatlanfejlesztési folyamatokat dokumentál, hanem egy olyan szemléletet is, amely a gazdasági beruházásokat közösségépítéssel és városi identitással kapcsolja össze.

A könyv középpontjában két miskolci lokálpatrióta, Dr. Hajdú László és Kovács Zoltán áll, akik a Bazár-tömb megújításán keresztül egy új városi tér létrehozását tűzték ki célul. A kötet a terület múltjától indulva vezeti végig az olvasót azon az úton, amely a korábban elhanyagolt belvárosi részből a ma már ismert miskolci SOHO kialakulásához vezetett. A történetben döntések, gazdasági kockázatok, közösségi kezdeményezések és hosszú évek következetes munkája rajzolódik ki.

A kiadvány előszavában Veres Pál, Miskolc korábbi polgármestere hangsúlyozza, egy város megítélését nemcsak természeti adottságai vagy gazdasági lehetőségei határozzák meg, hanem az is, hogy vannak-e olyan közösségek és kezdeményezések, amelyek képesek valódi változásokat elindítani.

Mint írja, a Bazár-tömb rehabilitációja egyszerre szolgálta a gazdasági fejlődést, az épített környezet megújítását és új közösségi terek létrehozását.

Tóth-Szántai József, Miskolc jelenlegi polgármestere már a megvalósult eredmények felől tekint a projektre. Megfogalmazása szerint a miskolci SOHO egy olyan „kis belváros” vízióját testesíti meg, amely bizonyítja, a város jövőjének alakításában nemcsak az önkormányzatnak, hanem az elkötelezett helyi szereplőknek is meghatározó fontossága lehet. A könyv szerinte egyszerre városfejlesztési lenyomat és személyes hitvallás arról, miként válhat egy elképzelés működő városi térré.

/Minap fotója/

A Bazár-tömbtől a miskolci SOHO-ig című kiadvány képeken és visszaemlékezéseken keresztül mutatja be a fejlődés folyamatát. Azt az építkezést, amely – ahogyan a kötet fogalmaz – „kavicsról kavicsra” formálta újjá a városrész arculatát. A hangsúly nem pusztán az épületeken, hanem azon a közösségi gondolkodáson van, amely szerint a város alakítása közös felelősség.

A belvárosban található SOHO területének fejlődése hűen ábrázolja megálmodóinak tenni akarását és hozzáállását. Hajdú László és az általa alapított Miskolci Belvárosi Kör nem egyszer bizonyította be, hogy a pozitív változásokhoz elsősorban a valódi elhatározás szükséges.

A keddi könyvbemutató egyben találkozási pontja is volt mindazoknak, akik hisznek abban, hogy Miskolc jövője részben azok kezében van, akik helyben képzelik el a fejlődést, és hajlandók tenni is érte. A kötet így nemcsak egy városrész történetét rögzíti, hanem egy szemléletet is,mely szerint a lokálpatriotizmus, a vállalkozói kezdeményezés és a közösségi gondolkodás együtt képes tartós változást létrehozni.

Fotó: Visit Miskolc

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek