A csereháti Tornaszentjakab – vagy ahogy a helyiek hívják, Jakab – ma az elmúlás és átalakulás határmezsgyéjén egyensúlyoz. Miközben az állami ellátórendszer teljesen kivonult, a falut pár ember tettvágya és a határ túloldaláról érkező szlovák családok menthetik meg a teljes elnéptelenedéstől.
A Hernád és a Bódva között elterülő Cserehát aprófalvai Magyarország legszegényebb települései közé tartoznak. Az szja-bevallások szerint hazánk tíz legszegényebb faluja közül öt található errefelé. Csenyétén, amely ennek a szomorú ranglistának az első helyét foglalja el, az egy főre jutó havi átlagos jövedelem nem éri el a 20 ezer forintot.
A szegénység a Cserehátban nem átmeneti állapot, hanem rendszerszintű, generációkon átívelő szociális csapda. A térség leszakadását az is mutatja, hogy a Felzárkózó Települések Programja – melynek célja az ország háromszáz legszegényebb településének felzárkóztatása – szinte az összes csereháti települést magába foglalja. Ebben a közegben próbál túlélni Tornaszentjakab, a csereháti viszonylatban is isten háta mögötti falu.
Vajon van-e esélye a megújulásra, amikor a problémák önmagukat erősítve konzerválják a szegénység ördögi körét?
Iskola és orvos „fényévekre” , legalább 70 kilométer a szülőszobáig?
A hivatalosan 208 lakosú Tornaszentjakabon mára semmilyen állami közszolgáltatás nem maradt. A gyereknek iskolába, és az ott lakóknak orvoshoz is a környező településekre kell járnia, ami gyakran több tíz kilométert és akár több órás utazást is jelenthet.
Bodolai István, helyi mezőgazdasági vállalkozó, az Avena2000 Bt. ügyvezetője a legsúlyosabb problémának a színvonalas oktatási intézmények hiányát látja a térségben.
Meg is fogalmazza a problémát.
„Idejön egy fiatal pár, tenni szeretnének a környékért, élveznék a vidéki élet előnyeit. De elvérzik a szándék a gyerekek taníttatásán. Ha színvonalasabb oktatást szeretnének nekik, az mindennapos fuvarozással jár. Belefáradnak a szülők és inkább elköltöznek Budapestre vagy más nagyvárosba. Van kolléganőm, aki például fogorvoshoz Szlovákiába jár. Sokan rájönnek, hogy az ingyenes ellátás végül drágább, mert több időt vesz igénybe. Inkább átmennek Szepsibe, ahol gyors, európai színvonalú szolgáltatást kapnak. Viszont aki nem ezt tudja megfizetni, az marad az állami ellátásban” – teszi hozzá rezignáltan.
Tovább nehezíti a Jakabon élők mindennapjait, hogy a legközelebbi nőgyógyászati rendelő Edelényben – ötven kilométerre a falutól – található. Azonban az edelényi Robert Koch Kórházban évekkel ezelőtt megszűnt az aktív szülészet, így a vajúdó nőknek egészen a miskolci Megyei Kórházig kell utazniuk. Hetven kilométer egy vajúdó nőnek nem elméleti távolság, hanem komoly kockázat.
A 22-es csapdája, avagy mi áll a szegénység hátterében…
Probléma a munkahelyek hiánya és a képzettség csapdája. A Felzárkózó Települések Programja által készített dokumentum szerint Jakab lakosságára leginkább a nyolc osztály elvégzése jellemző. Ez a statisztika kézzelfogható valósággá válik a falu két legnagyobb foglalkoztatója, az önkormányzat és a vállalkozó, Bodolai István számára.
„A vállalkozásnál húsz, többnyire „kétkezi” munkás dolgozik, de a fejlődésnek határt szab az, hogy nem találok középvezető kaliberű embert, aki képes lenne átvenni tőlem logisztikai feladatokat. Kétkezi munkás lenne még bőven, de arra nincs szükség. Ezért a turisztikai fejlesztés is egyhelyben toporog: hiába a vendégház a majorságban, ha nincs, aki programokat szervezzen.”
Kondásné Galkó Mónika, a falu polgármestere is hasonló problémával szembesül. A képzettség hiánya és az „emberek mentalitása” miatt annak ellenére, hogy vannak ötletei, nem tudja azokat megvalósítani.
„Nincs, akire rá merném bízni a feladatot. Múltkor a kazánházat takaríttattam ki, csak a placc közepét seperték össze, még a szemetest sem mozdították el a sarokban. El kellett magyaráznom, hogy mit jelent a rend.”
A munkahelyi problémák miatt többen kényszerülnek ingázásra. Viszont autó nélkül ki vannak szolgáltatva a tömegközlekedési menetrendnek és az időjárás kihívásainak. Elég egy váratlan havazás. Egy falusi anyuka szomorúan mesélte, hogy egyik nap a lánya nem tudott iskolába menni, mert a hó miatt a busz nem jött be a faluba.
„Én most gyesen vagyok, de később hogyan járjak el bárhová is dolgozni? Ezért is szeretnék elköltözni innen.”
A falu vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy lenne még más lehetőség is a munkába járásra, a miskolci nagy cégek járatokat szerveznek az alkalmazottaknak. Bár busz indul Hidvégardóról, de Jakabról nincs hozzá volán csatlakozás, így a megyeszékhelyre ingázást hamar feladják. Ezzel az ördögi kör bezárul: megfelelő munkaerő nélkül nincs tőkeerős vállalkozás, helyi perspektíva nélkül pedig nincs, aki maradna. Aki teheti, elköltözik. Soltész Béláné gyerekei is így tettek.
„A gyerekek már évekkel ezelőtt elmentek, először az iskola miatt, utána pedig nem jöttek vissza, mert itt nincs megfelelő munka, pedig a fiam szívesen maradt volna.”
Területfejlesztés a helyi szükségletek tükrében
Az évek során számos kritika érte a hazai területfejlesztési rendszert, amiért a források sokszor olyan beruházásokra mennek el, amelyek nem hoznak érdemi társadalmi vagy gazdasági változást.
Tornaszentjakab példája ezen a téren is tanulságos. Kondásné Galkó Mónika polgármester szerint a Magyar Faluprogram alapvetően jó lehetőség, azonban a kiírt pályázatok sokszor köszönőviszonyban sincsenek a helyi szükségletekkel.
„Most játszótérre nyertünk pénzt, pedig nem az lett volna a prioritás. Évek óta sikertelenül pályázom gépparkfejlesztésre. Nem mindig értjük, hogy milyen szempontok alapján ítélik oda a pályázati forrásokat.”
Hasonlóan szürreális látvány a falu református temploma is. Az épület tetejére modern napelemes rendszert telepítettek, mert erre lehetett pályázatot nyerni, miközben a templomban nyaranta is csak két-három hetente, telente pedig mindössze a legnagyobb ünnepnapokon tartanak istentiszteletet, amúgy az év többi napján zárva van. Az energiatakarékosság fontos, de vajon mennyire hasznosul?
A mentőöv Szlovákiából jön?
A reményt azonban nem a hazai területfejlesztés, hanem a határ közelsége adja. Zemplénben, Kassa közelsége miatt már régebben megindult a szlovákok beköltözése a kihaló településekre, mára a Cserehát északi falvait is elérte ez a folyamat. Ottjártunkkor tíz olyan portát számoltunk össze, amelyet a határon túlról érkezők mentettek meg az enyészettől.
„Jó, hogy ideköltöznek, legalább nem ürül ki a falu, és ők dolgoznak is” – mondja egy helyi lakos, hozzátéve, hogy a legtöbben beszélnek vagy igyekeznek tanulni magyarul.
A polgármester asszony szerint a kapcsolat azonban a régi és az új lakók között gyakran megáll a köszönésnél. „Itt laknak, de Szlovákiában dolgoznak, a gyerekeik is oda járnak iskolába. Van olyan, aki már évek óta itt él, de még egyszer sem nyitotta ránk az ajtót.”
Ez a kettősség előrevetíti a feszültséget az őslakosok és a betelepültek között. Ugyanakkor Jakab lakosai is élnek a nyitott határok adta lehetőségekkel, amit Bodolai István vállalkozó is megerősít.
„A Kassai-medencében sok a munkalehetőség, és amióta megcsinálták az utat, a közlekedés is gyorsabb. Tudok olyan cégeket, amelyek külön buszokkal szervezik meg a munkavállalók bejárását. A munkavállaláshoz a határ menti településeken a magyarok magas aránya miatt legtöbbször szlovák nyelvismeret sem szükséges. Amit Trianon elválasztott, most újra összenő.”
Hogy van-e esély a megújulásra? Pontos válasz nincs, de „ami a jövőt illeti, bizakodóbb vagyok, mint évekkel ezelőtt voltam” – mondja a férfi reményteljesen.
Felvetődik a kérdés, hogy mi vár erre a településre, ha a jelenlegi lehetőségek is megszűnnek? Milyen jövőképre készülhetnek az itt élők? A választ ma még senki sem ismeri. Hiszen az, hogy Tornaszentjakab még létezik, nem az uniós milliókon vagy a területfejlesztési politikán múlik, hanem egy-két ember makacs kitartásán, és azon a mélységes szereteten, amit a falu és az itt élők iránt éreznek. Ki tudja, meddig bírják még erővel…
Helyesbítés: Cikkünk korábbi változatában pontatlanul adtuk meg milyen gyakran tartanak istentiszteletet a tornaszentjakabi református templomban. A közösség igyekszik kétheti rendszerességgel istentiszteletet tartani, kivéve a téli hónapokban.
Szöveg, fotó: Magron-Juhász Rita
Illusztráció: Google Earth
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
