A humorista december 12-én érkezett volna a megyeszékéhelyre, hogy mosolyt csaljon a helyiek és a környéken élők arcára, azonban az utolsó pillanatokban rá kellett döbbennie, hogy nem fogja tudni megtartani előadását a tervezett helyszínen. Hiába keltek el szép számban jegyek, a Miskolci Kulturális Központ talált indokot arra, hogy visszamondja a fellépést, a gond csak az, hogy a viccmester testvére a helyszínre ment aznap este, ezzel pedig lebuktatta a döntéshozókat.
Somogyi András mind a színpadon, mind videóiban gyakran üt meg kormánykritikus hangokat, éppen ezért nem ez az első alkalom, hogy nem kap lehetőséget olyan városban a fellépésre, melynek elöljárói a Fideszhez tartoznak vagy a párttal szimpatizálnak. Nem olyan rég Gyöngyösön is szerette volna megnevettetni közönségét, azonban a helyi városvezetés ott is ellehetetlenítette ettől.
Mint ahogyan az legutóbbi megszólalásából kiderült, a humorista Miskolcon teltházra számíthatott volna. Ráadásul ezúttal már a terembérleti szerződést is sikerült megkötnie az MKK-hoz tartozó Ady Endre Művelődési Házban, azonban az utolsó pillanatban visszamondták a fellépését azzal az indokkal, hogy elnézték a dátumot, arra az estére pedig már be lett jegyezve egy másik rendezvény a helyszínen.
Bár ez egészen úgy néz ki, mintha tévedésből adták volna meg elsőre a lehetőséget Somogyi Andrásnak, majd később a kellő információk birtokában rájöttek volna „ez nem a mi emberünk”, valójában egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy mi történt. Az viszont kiderül a humorista egyik friss videójából, hogy december 12-én, az elmaradt előadás időpontjában testvére ellátogatott a helyszínre, ahol sötétség és zárt ajtók fogadták.
A Miskolci Kulturális Központ vezetőségét telefonos megkeresésünkkor nem sikerült elérnünk, ezért elektronikus levél formájában az alábbi kérdéseket fogalmaztuk meg az üggyel kapcsolatban.

Az előadást végül egy másik helyszínen sikerült megtartani, de mivel ez 80 fővel kevesebb néző befogadására volt csak alkalmas, Somogyi András kártérítésképp visszakapta ezeknek a jegyeknek az árát. Határozott véleményét erről is kifejti videójában, és Négyessi Anna, az MKK ügyvezetőjének felelősségét hangsúlyozza.
Cikkünket frissítjük, amint válasz érkezik a Miskolci Kulturális Központ részéről.
A Miskolci Kulturális Központ Ady Endre Művelődési Ház Facebook oldalán az esettel kapcsolatban tett közleményét változtatások nélkül közöljük.
MKK közleménye Somogyi András humorista előadásával és bérleti szerződésével kapcsolatban
Mély megdöbbenéssel láttuk azt a videót, amelyet Somogyi András humorista a YouTube oldalán, 2025. december hó 16. napján, a késői délutáni órákban töltött fel. Ebben a videóban minősíthetetlen stílusban beszél a Miskolci Kulturális Központról, az MKK vezetőjéről és Miskolcról, amelyet a leghatározottabban visszautasítunk. A videóban több alaptalan, téves információ hangzik el, melyek közül a legfontosabbakra szeretnénk reagálni.
A hivatkozott napon az Ady Endre Művelődési Házban a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Tagiskolája Karácsonyi Betlehemes előadásai zajlottak, a nap folyamán kétszer. Az esti előadást pedig két héttel az ominózus este előtt lemondták, ezért volt üres az esti órákban. A fenti túlfoglalás miatt kezdeményeztük Somogyi András estjének áthelyezését, és az elmaradt esti rendezvény miatt találhatta a videó készítője a művelődési házat üresen, nem pedig azért, mert ott nem történt semmi.
Az MKK mindent megtett annak érdekében, hogy Somogyi András részére új és megfelelő helyszínt keressen, így valósult meg a fellépése Miskolcon a TTH Színpadon, akiknek ezúton is köszönjük az együttműködést. Az októberben jelzett technikai hibát – melyben tévesen több rendezvényt foglaltunk egy időpontra – azonnal korrigáltuk, a szerződésből fakadó kötelezettségünknek pedig eleget tettünk. A szerződést megszüntető okiratot, melyben minden további igényről lemond, figyelemmel a megfizetett, elmaradt haszonra, Somogyi András tudomásul vette.
Összefoglalva tehát:
Somogyi András fellépése kizárólag szervezési okokból került másik helyszínre, az MKK szervezési hibájából. A hibáról tájékoztattuk, elnézést kértünk, segítettünk új helyszínt találni, a kárát megtérítettük. A politikai vádat határozottan visszautasítjuk és arcátlannak tartjuk, hiszen Somogyi András júniusi fellépése is zavartalanul megvalósult az Ady Endre Művelődési Házban, továbbá az MKK nem vizsgálja és nem is vizsgálhatja az ott fellépő művészek vélt, vagy valós politikai hovatartozását. A Miskolci Kulturális Központ elsődleges feladata a MMJV Önkormányzatával kötött, szolgáltatási szerződésben rögzített feladatok ellátása, ebben az esetben egy városi intézmény programjának befogadása.
A Somogyi András videójában elhangzott tévedések és alaptalan vádak kapcsán ügyvezető asszony várja Somogyi úr bocsánatkérését, amivel lezártnak tekinti az ügyet, hiszen, ahogyan a fenti eset mutatja, mindenki hibázhat.
Mi is, ő is.
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
