A Parlament elfogadta második időközi jelentését Magyarország jogállamiságának tartós aláásásáról és az uniós értékek folyamatos megsértéséről.
415 szavazattal, 193 ellenében és 28 tartózkodással fogadta el a Parlament az EUSZ 7. cikke szerinti eljárásról szóló jelentést, amely eljárást az EP-képviselők 2018-ban kezdeményeztek. A jelentés áttekinti a fejleményeket a 12 aggályos területen, többek között a választási rendszer működésében, az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupció terén – közölte az Európai Parlament.
Tartósan hanyatlanak az uniós értékek és a jogállamiság
Az EP-képviselők elítélik, hogy Magyarország legfelsőbb bírósága, a Kúria a bevett gyakorlattal ellentétesen az uniós bírósági ítéleteket azok alkalmazása előtt felülvizsgálja. Elítélik a bírói függetlenséget érő fenyegetéseket, valamint azt, hogy Magyarország szisztematikus elutasítja az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteinek végrehajtását. Kiemelik továbbá a korrupció és a választási integritás közötti kapcsolatot, beleértve a klientúra-hálózatokat, valamint a magyarországi korrupcióellenes szerv előtt álló tartós akadályokat, amelyek veszélybe sodorhatják a Magyarországnak járó uniós források teljes összegét. Kritizálják a Bizottság döntését a kohéziós alapok egy részének felszabadításáráról (amelyet a Parlament a Bíróság előtt megtámadott), és hangsúlyozzák, hogy biztosítani kell, hogy az uniós források végső kedvezményezettjei, köztük a civil társadalom, ne maradjanak pénzügyi támogatás nélkül.
A Parlament kritizálja, hogy a magyar kormány szisztematikusan meggyengítette az Országos Bírói Tanácsot, elmulasztja az állampolgárai jogainak védelmét, fenyegeti az akadémiai szabadságot, politikai indíttatású üzleti gyakorlatokat folytat, kormánybarát médiumoknak osztja el az állami reklámokat, valamint hogy de facto alkotmányos tilalmat rendelt el a Pride-felvonulásokra.
MI-generált politikai tartalom a 2026-os választások előtt
Az EP-képviselők aggodalmukat fejezik ki, hogy Magyarországon a 2026-os választásokra készülve egyre gyakrabban használnak fel mesterséges intelligencia által generált, de ezt nem jelölő politikai tartalmakat, nevezetesen úgy, hogy szándékosan deepfake videókat tesznek közzé a miniszterelnök politikai pártjához és kampányához szorosan kapcsolódó közösségimédia-csatornákon, és ezeket a összehangolt módon felerősítik. Megjegyzik, hogy ezek az anyagok aggodalomra adnak okot a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabály, az EU adatvédelmi szabályai, valamint a mesterséges intelligenciáról szóló uniós jogszabály tekintetében. Hangsúlyozzák, hogy a mesterséges intelligenciával generált tartalmaknak a szavazók félrevezetésére, a politikai ellenfelek hiteltelenítésére és a választási folyamatok integritásának torzítására való szándékos felhasználása ellentétes lehet a nemzeti választási normákkal, és komolyan veszélyezteti a demokratikus választások tisztességességét és a demokratikus intézmények egészének hitelességét.
A Parlament újabb szankciókat vezetne be
A Parlament megállapítja, hogy Magyarország helyzete tovább romlott, részben azért, mert a Tanács nem ért el előrelépést a jogállamiság védelme terén. Ismételten hangsúlyozza, hogy Magyarországon „választásos autokrácia hibrid rendszerévé” vált, és az EUSZ 7. cikkének (2) bekezdése szerinti közvetlen fellépést szorgalmaz. A jelentés elítéli, hogy Magyarország ismételten vétójogát eszközként használja befolyásgyakorlásra, tranzakcionálisan használja az uniós költségvetési eszközöket, és azt is, hogy léteznek olyan kiskapuk, amelyek lehetővé teszik számára a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendeletbe foglalt korlátozások megkerülését.
Az EP-képviselők elvárják, hogy a Bizottság mihamarabb lezárja a vizsgálatot, amelyet az EU intézményeiben történt állítólagos magyar kémkedés ügyében indított, és amelyben foglalkozik Várhelyi Olivér biztos szerepével, aki az állítólagos cselekmények idején Magyarország Állandó Képviseletének vezetője volt. Hangsúlyozzák, hogy a vizsgálat eredményeinek kézzelfogható következményekkel kell járniuk az érintettek számára.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
