Galamb Alex, a Sütni Jó! Alapítvány vezetője petíciót indított annak érdekében, hogy 18 évre emeljék a tankötelezettségi korhatárt. Mint emlékezetes, korábban a Fidesz-KDNP kormány szállította le a korhatárt, 18-ról 16 évre.
Galamb Alex számtalanszor beszélt már a tanulás és az oktatás fontosságáról. Legutóbb, mikor a Borsod24 élő eseményének vendége volt, akkor is hangsúlyozta, hogy mekkora szerepe van a tanulásnak abban, hogy a fiatalok kitörhessenek a szegénységből.
Galamb Alex arról is beszélt, hogy milyen negatív következményei vannak annak, hogy 16 évre csökkent a tankötelezettségi korhatár.
„Vannak olyan hátrányos helyzetű, illetve nem hátrányos helyzetű gyerekek, akik nem kapnak otthon elég támogatást a tanuláshoz. Bár 16 éves korukig még járnak iskolába, a következő tanévben gyakran már eltűnnek. Tisztelet a kivételnek.”
Alex azt is kiemelte, hogy ezek a gyerekek így nem szereznek szakmát, nem kapnak végzettséget, és később nem tudnak elhelyezkedni. Amikor felnőnek és családot alapítanak, gyakran nem tudják eltartani a saját gyermekeiket sem, mondja.
„A legrosszabb, hogy mivel maguk sem tanultak végig, nem tudják motiválni a saját gyerekeiket sem. Így egy ördögi kör alakul ki, ami generációkon át hat.”
A Sütni Jó! Alapítvány petícióját a tankötelezettségi korhatár megemeléséről önök is támogathatják. Ehhez mindössze a nevünket és az e-mail címünket kell megadni az alábbi linken, amelyet ide kattintva érhetnek el.
Ahogy említettük, Galamb Alex néhány nappal ezelőtt a Borsod24 élő eseményének vendége volt. Az erről készült videónkat itt tekinthetik meg:
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
