Hatalmas dugóval indult a hét a Pesti úton, gyakorlatilag minden nap erre számítsunk

A négyből két sávot is lezártak az egyébként is hatalmas forgalmú útszakaszon, így lehet elképzelésünk, hogy a legforgalmasabb időszakokban mekkora dugót okoz a korlátozás. Hát ekkorát… és nagyon úgy fest, hogy december közepéig ez így is marad.

A héten a Pesti úton is megkezdődik a vízhálózat felújítása, ami jelentős forgalomkorlátozással is jár, ez okozza a hatalmas torlódást nem csak a 3-as főúton, Miskolc határában, hanem a környező utcákban is.

Az Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. közleménye szerint a munkák november 10-én, hétfőn kezdődtek, ám tegnap munkagépeket még aligha lehetett látni az érintett szakaszon, leginkább csak a terelőtáblákat helyezték ki. A hivatalos tájékoztatás szerint november 10-én, reggel 7-től lépett életbe a forgalomkorlátozás a Pesti úton, a munka első üteme várhatóan december 15-éig tart.

Fotó: Miskolcon láttam facebook-csoport

Összesen körülbelül 1800 méteren cserélik ki a Pesti út és a Csaba vezér út alatt húzódó, 300 milliméter átmérőjű azbesztcement ivóvízvezeték-nyomócsövet. Az első ütemben a Bogáncs utcai elágazástól a Futó utca kereszteződéséig újul meg a vezeték.

Ez alatt az idő alatt a városba befelé vezető szakaszon a forgalom egy sávra korlátozódik, a belső sáv lezárásával. A városból kivezető szakaszon megszűnik a bekanyarodás lehetősége a Bogáncs utcára, a 3-as út melletti szervízút és a bevásárló központok a Harsányi felüljáró használatával közelíthetők meg.

A munka nem jár tervezett ivóvízhiánnyal, jelentős dugókkal viszont igen, főleg a reggeli és a délutáni csúcsban.

Kiemelt fotó: Új Miskolcon láttam facebook-csoport

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek