Az ezer forinttal megemelt támogatást decembertől kézbesíti a posta az arra jogosult időseknek.
„Folytatjuk a Salkaházi Sára programot„ – jelentette be kedden délután egy facebook videóban Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. A támogatásra jogosultaknak az értesítéseket november végén postázzák, decemberben pedig megkezdik az emelt, 16 ezer forintos támogatás kézbesítését a több mint 23 ezer nyugdíjas számára. „Ezzel a támogatással szeretnénk a köszönetünket kifejezni mindazért, amit értünk és a városunkért tettek és tesznek ma is” – fogalmaz a videóban a polgármester.
Az utóbbi hetekben egyre több internetes fórumon, közösségi oldalakon, bejegyzések alatti kommentekben érdeklődtek a miskolci idősek arról, hogy vajon idén is lesz-e Salkaházi támogatás, és ha igen, mikor várhatják a postást. Ám mindezidáig nem volt hivatalos tájékoztatás a városvezetés részéről. Lapunk múlt héten számolt be róla, hogy 2025-ben is folytatódik a Salkaházi Sára program, és a tavalyi 15 ezer forintos támogatási összege 16 ezer forintra emelkedik. A juttatást decemberben kézbesítik azoknak a miskolci nyugdíjasoknak, akiknek a havi jövedelme nem haladja meg a 285 ezer forintot.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
