Halálra verte nagyanyját egy borsodi férfi, most vádat emeltek ellene

Többszörösen minősülő emberölés miatt vádat emeltek egy 27 éves férfi ellen, aki kábítószer- és alkoholfüggőséggel küzdve brutális kegyetlenséggel végzett idős nagyanyjával még tavaly szeptemberben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 27 éves girincsi férfi ellen, aki tavaly szeptemberben halálra verte krónikus betegségben szenvedő, súlyosan legyengült nagymamáját, majd megpróbálta eltüntetni tette nyomait.

A tragikus események valamikor 2024. szeptember 15. és 27. között játszódtak le. A férfi, aki kábítószer- és alkoholfüggőséggel küzdött, a családi házukban élt együtt időskorú nagyanyjával. Az idős asszony krónikus beteg volt, kórosan lesoványodott és rendkívül gyenge fizikai állapotban.

A vád szerint a férfi vitába keveredett nagyanyjával, majd az udvaron elrángatta őt a kerítés végéhez. Ott egy közel egy méteres bottal és puszta kézzel többször nagy erővel megütötte az idős asszonyt. A sértett a bántalmazás során az átlagosat meghaladó testi és lelki gyötrelmet szenvedett el. A férfi által okozott sérülések olyan súlyosak voltak, hogy az áldozat a helyszínen életét vesztette.

A korábbi hyrek szerint a tragédia után az elkövető megpróbálta eltüntetni tette nyomait: nagyanyjának holttestét egy árokparti szeméthalomba rejtette. A holttest csak hetekkel később került elő, miután a falubeliek aggódni kezdtek az idős asszony eltűnése miatt. Az áldozat lánya értesítette a hatóságokat, akik alapos kutatás után találták meg a maradványokat a szemét között. A holttestet addigra jelentős károsodás érte: „Nem volt se keze, se lába, megették a patkányok” – számolt be a megdöbbentő részletekről egy másik rokon. A szakértők hónapokon át vizsgálták a megtalált maradványokat, mire minden kétséget kizáróan megállapították az erőszakos halál tényét.

A Miskolci Járásbíróság 2025. január 30-án elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság több súlyos indokkal támasztotta alá a letartóztatás szükségességét: jelentős a szökés és elrejtőzés veszélye a gyanúsított bizonytalan egzisztenciális helyzete miatt, fennáll a tanúk befolyásolásának veszélye, valamint a férfi előélete alapján a bűnismétlés kockázata is valós fenyegetést jelent.

Az ügyészség most a büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. A végzés véglegessé vált, miután a terhelt nem élt fellebbezési jogával.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek