A miskolci városvezetés a türelmi zónáról

Miskolcon a közend nem alku tárgya címmel adott ki sajtóközleményt Miskolc város Polgármesteri Hivatala, melyet változtatás nélkül közlünk alább.

Miskolc szeptemberben visszahelyezte a türelmi zónát az eredeti peremterületi szakaszra a lakók nyugalmának és a közrend védelmében. A türelmi zóna helye peremterületen van, nem a lakóházak között, a közgyűlés pedig helyesen döntött, mert a közrend nem alku tárgya.

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 2025 szeptemberében visszahelyezte a türelmi zónát a város korábbi, peremterületi helyszínére: a Szondi György–Szinva kereszteződéstől a Fonoda utca irányába eső, 100 méteres, jól belátható és megvilágított, bejáratoktól mentes járdaszakaszra.

A város körültekintően, az érvényes jogszabályoknak megfelelően, azokat betartva járt el. És ez még csak egy folyamat első lépése. Első lépés, amelyben a város a Selyemréti lakótelepről egy peremterületre helyezte át a zónát. A munka azonban nem ért véget: a város keresi azt a helyet, ahol ez a probléma végleges megoldást nyerhet.

Miskolcon a türelmi zóna történetileg is peremhelyszínen volt; a mostani döntés csak korrigálta azt a néhány évig érvényes korábbi kijelölést, amikor lakótelep mellé került, és onnan a tevékenység behúzódott a sűrűn lakott Selyemrétre, házak és játszóterek közé, tönkre téve a lakók biztonságérzetét.

A mostani döntés célja nem valamely tevékenység támogatása, vagy bátorítása, vagy bárki veszélyeztetése, hanem a rend fenntartása, a lakóövezetek és családok védelme, valamint az ellenőrizhetőség biztosítása. A most kijelölt szakasz ritkán lakott, jól belátható, közvilágított és bejáratmentes, így a rendőri ellenőrzés hatékony, az elbújás lehetősége korlátozott, a jelenség pedig lokalizálható.

A területen fokozott rendőri és közterület-felügyeleti jelenlét biztosítható, külön figyelemmel a gyermekek által használt útvonalakra. Az intézményi környezet védelme változatlanul kiemelt: iskolák, gyermekintézmények és közösségi terek környéke kiemelten ellenőrzött.

Miskolcon a közend nem alku tárgya: a város szakszerűen, jogszerűen és a lakók érdekeit szem előtt tartva jelölte ki a türelmi zónát, amivel a korábbi, lakótelep melletti kijelölés hibáját korrigálta. 

Célunk változatlan: nyugodt, biztonságos lakóövezetek, egyértelmű és betartható szabályok, következetes érvényesítés, az alaptalan politikai támadásokat pedig a leghatározottabban visszautasítjuk.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek