Havi 50 ezer forint ösztöndíjat kínál a Miskolci Egyetem alapítványa

Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány (UMA) ösztöndíjpályázatot írt ki a hátrányos szociális helyzetű, ugyanakkor kiemelkedő tanulmányi vagy tudományos eredményeket elért hallgatók támogatására a 2025/26-os tanévre. A pályázók havi 50 ezer forint támogatásban részesülhetnek egy teljes tanéven keresztül.

A pályázatra a Miskolci Egyetem azon hallgatói jelentkezhetnek, akik magyarországi állandó lakóhellyel rendelkeznek és államilag támogatott vagy önköltséges alap-, mester-, osztatlan vagy doktori képzésben vesznek részt. A jelentkezés feltétele, hogy a pályázó a 2024/2025-ös tanév mindkét félévében aktív tanulmányi státusszal rendelkezett az egyetemen, és az adott tanévben legalább 45 kreditet szerzett.

Kiemelt követelmény, hogy a pályázó súlyozott tanulmányi átlaga a pályázatban értékelt tanévben félévente legalább 3,51 legyen. Az ösztöndíj folyósítása egy tanévet, azaz 10 hónapot ölel fel, havi 50 ezer forintos összegben.

Magyarországi állandó lakóhely hiányában is pályázhatnak azok a hallgatók, akik a Horvát Köztársaságban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában vagy Ukrajnában rendelkeznek lakóhellyel, feltéve, hogy Magyar igazolvánnyal vagy Magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkeznek és az egyéb feltételeknek is megfelelnek.

A pályázatot papír alapon, egy példányban kell benyújtani az illetékes kar dékáni hivatalában. A pályázati adatlaphoz mellékelni szükséges a szociális helyzetet alátámasztó dokumentumokat, nyelvismeret-igazolásokat, publikációk listáját és másolatát, valamint egyéb tudományos, szakmai tevékenységről szóló igazolásokat. Állandó lakóhely hiányában a Magyar igazolvány vagy Magyar hozzátartozói igazolvány másolatát is csatolni kell.

A pályázatok benyújtási határideje 2025. szeptember 15., hétfő 12 óra. A beadás után hiánypótlásra nincs lehetőség. Az elbírálás eredményéről minden pályázó elektronikus úton, legkésőbb szeptember 30-ig kap tájékoztatást.

További részletek az alábbi linken.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek