A napokban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját Seres László. A festőművész élt New Yorkban, voltak kiállításai Bombayben, Új-Delhiben, Budapesten és Miamiban is. Egészen különleges életutat tudhat maga mögött, de párjával ma is a miskolci művésztelepen él.
Seres László 1945-ben született Felvidéken. Édesapja, Seres János festőművész volt, akivel hároméves korában érkezett a borsodi megyeszékhelyre, pár évvel később már a miskolci művésztelepen éltek. 1967-ben vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, festőrestaurátor szakra. Egy év múlva az Egyesült Államokba disszidált, ahol főleg New Yorkban dolgozott. A Cooper Union of Art and Architecture intézetében folytatta grafikai és festészeti tanulmányait, de 1970-ben hazatért, és hat év elteltével a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett.
Ezt követően több önálló kiállítása is volt. 1994-től tizenöt éven keresztül a teleket Indiában töltötte, ahol egy helyi kollégájával restaurátor műhelyt alapított. Könyvet írt „Az Univerzum keletkezése és kialakulása” címmel, amit 2004-ben magyar és angol nyelven adtak ki. 2006-ban, huszonnyolc év szünet után kezdett ismét önálló műveket alkotni. Újabb festményeiből Miskolcon, Bombay-ban, és Új Delhiben, korai munkáiból Budapesten és Miskolcon a MissionArt Galériában rendeztek kiállítást. Az alkotás során akrilt, olajat, ceruzát, sőt még minőségi falfestéket is használ.
Legutóbb idén májusban, nyolcvanadik születésnapja alkalmából nyílt tárlat a Miskolci Galériában, ahol a friss munkáiból mutatott be egy kamaraválogatást. Az eseményt Nagy T. Katalin nyitotta meg, aki méltatásában felidézte a festőművész életútját.
A szakember felidézte, hogy Seres László Lukovszky Lászlóhoz járt rajzkörbe, és már 1962-ben megjelent a neve az Észak-Magyarország hasábjain, ahol nagyon megdicsérték egy szakköri rajzkiállításon bemutatott két rézkarcát. Azok a rézkarcok úgy születtek, hogy a „tizenéves Laci”, amikor csak tehette, bejárt a miskolci grafikai műhelybe, és olyanoktól leste el a mesterség fortélyait, mint Lenkey Zoltán és Kondor Béla. Mielőtt felvették volna festő-restaurátor szakra, az Alap nyomdájában dolgozott egy évet, aztán jött a katonaság és két év a főiskolán. Aztán az érdeklődése adta a lökést, hogy inkább megnézze, mi zajlik a világban, minthogy itthon egy helyben toporogjon – fogalmazott a művészettörténész.
Rövid bécsi tartózkodás után következett Amerika, s az ott tapasztalt és látott élmények meghatározták későbbi útját. Bevallása szerint a legjobb időszakot a Long Island-i hippitanyán töltött hónapok jelentették számára. Az itthoniakért való aggódás és a vietnami katonai behívó fenyegető réme miatt végül a hazatérés mellett döntött.
Nyughatatlan természete, filozofikus gondolkodása ezután is kacskaringós utakra vitte. Befejezte itthon a főiskolát, majd dolgozott terepen, templomokban, az ország legnagyobb múzeumaiban, s ezután hatalmas restaurátori tudásra és tapasztalatra tett szert, de 28 évig saját alkotásokat nem készített. Télen Indiában dolgozott restaurátorként, nyáron Miskolcon volt.
„Majd mégis a festő énje kerekedett felül. Kishonthy Zsolt művészettörténész, a MissionArt Galéria egyik tulajdonosa egy miskolci látogatás alkalmával csodálkozott rá Seres festményeire. Ezt követően kiállítások sora következett és az egész ország megismerhette művészetét. Életműve a magyar képzőművészet részévé vált, fontos részévé, mert friss levegőt hozott a festészet sokszor szellőztetésre szoruló palotájába” – hangsúlyozta Nagy T. Katalin.
„Hogy mit adott neki Amerika? Abba a forrongó, eleven festészeti boomba csöppent bele, amelynek az absztrakt expresszionizmus a gyűjtőneve, és amelybe beletartozott többek között a pollocki action painting vagy a Morris Louis és mások nevéhez köthető color field festészet, hogy csak azokat említsük, akik tényleg hatottak Seres festői világára. Seres képein gesztus-mantrák sorjáznak, melyek egyszer csak abbamaradnak. Ha ráközelítünk képeire, akkor elveszünk a káoszban, ha hátrébb lépünk, összeáll valamiféle rend. A káosz-érzést a push and pull ecsetkezelés is erősíti, a színek behúz-eltol játéka. Megtörténik, hogy teljesen elveszünk, nyakig benne vagyunk a képben, aztán jön a felismerés és összeáll a kép” – részletezte a művészettörténész.
„Seres alkotói ars poeticája, hogy kizárja az egót, a szubjektív faktort. Nem akar prekoncepciókkal festeni, nem akar tudatos lenni, amit akar, azt a tudattalanja akarja, vagyis nem is akarja, hanem hagyja, hogy a kép akarjon, ő festménye médiuma.”
Ez nem jelenti azt, hogy a véletlen uralja a képet, a véletlen is jelen van, de kordában van tartva. A gesztusfestészet, a tasizmus az ellenőrzés alatt tartott esetlegesség. És ez a varázsa Seres képeinek is. Az indiai gondolkodás szerint minden emberben lakozik egy alkotói központ, az ott létrejövő élmény határozza meg a kép megtalált formáját. A művésznek meg kell szabadulnia az értelemtől, a tudattól, az egótól. Ez a szellemi, spirituális megtisztulás vezethet el a letisztult formákhoz és gesztusokhoz. A teremtő erő ritmikus áramlásának utat kell engedni. „A festészet gyakorlat és nem elmélet” – vallja a mester.
„Képeim kiindulópontja én vagyok azon az úton, mely a nonego felé vezet. Értelmezés: a nonego szubsztancia, a nonego szabadság, önmaga a szabadság, a nonegónak nincs célja, ellentétben az ego szabadságtudatával, a nonego a szellem, a gondolat segítségével tárgyiasulhat, a nonego tárgyiasulása a művészet” – fogalmazta meg korábban a Műút hasábjain ars poeticáját Seres László.
Fotók: Bethlen Tamás
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
