Szeretett kollégájától búcsúzik a Miskolci Nemzeti Színház

Megosztás

Ősz Lajos mintegy két évtizeden keresztül volt a teátrum tagja. Amellett, hogy a színház munkáját díszítőként, valamint asztalosként segítette, több előadásban is feltűnt statisztaként.

„Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy színházunk szeretett kollégája, Ősz Lajos tragikus hirtelenséggel elhunyt. Lali csaknem 20 éve volt teátrumunk tagja, díszítőként, asztalosként mindig kiváló munkát végzett, sőt, önök is találkozhattak vele, hiszen több előadásunkban is feltűnt statisztaként, legutóbb például a Feketeszárú cseresznyében” – számolt be hétfőn délelőtt közösségi média oldalán a Miskolci Nemzeti Színház.

Mint írják, kollégái mérhetetlen szeretettel és őszinte barátsággal fordultak Ősz Lajos felé.

„Hagyománnyá vált, hogy a takarásban itt-ott kedves üzeneteket hagyott, így még az igazán nehéz munkanapokon is volt miért elmosolyodni. Sosem felejtünk el, Lali! Nagyon sok erőt és kitartást kívánunk családjának, barátainak ebben az elmondhatatlanul nehéz időszakban” – zárja a bejegyzést a teátrum.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek