Csütörtök vagy vasárnap? Melyik miskolci termelői piacot válasszuk?

Megosztás

Miskolcon idén is folytatódnak a népszerű termelői rendezvények, amelyek lehetőséget biztosítanak a helyi őstermelőknek és kézműveseknek, hogy közvetlenül értékesítsék termékeiket a vásárlók számára.

A Miskolci Termelői Nap minden hónap harmadik vasárnapján kerül megrendezésre az Erzsébet téren, délelőtt 9 órától. A rendezvény nem csupán vásárlási lehetőséget kínál, hanem kulturális programokkal, ételkóstolással és gyermekek számára szervezett kézműves foglalkozásokkal is várja a látogatókat.

Az idei év hátralévő részében a következő időpontokban találkozhatnak a termelők és vásárlók: július 20-án, augusztus 17-én, szeptember 21-én, október 19-én, november 16-án és december 21-én.

A vasárnapi rendezvények mellett minden hónap harmadik csütörtökén délután 15:30-tól termelői piacot is tartanak Miskolcon. Ez a rendezvény a Kilián-dél buszmegállónál, a Könyves Kálmán utca és az Otthon tér találkozásánál várja az érdeklődőket.

A csütörtöki piacok időpontjai a következők: július 17., augusztus 21., szeptember 18., október 16., november 20. és december 18.

A rendezvényeken résztvevő őstermelők elsősorban friss zöldségekkel, gyümölcsökkel, gabonaféléekkel és hüvelyesekkel, valamint méhészeti termékekkel jelentkeznek. A kertészek növényeket, virágokat és előnevelt palántákat is kínálnak.

A kézművesek széles választékkal várják a vásárlókat: házias ízlésű lekvároktól, szörpöktól és tésztáktól kezdve különleges fűszereken és édességeken át a kézzel készített sajtokig és kolbászokig. Az élelmiszerek mellett fazekasok, játékkészítők, ékszerészek és dekorációs tárgyakat alkotó művészek is bemutatkoznak termékeikkel.

A termelői rendezvények célja, hogy erősítsék a helyi gazdaságot és lehetőséget biztosítsanak a fogyasztóknak arra, hogy közvetlenül a készítőktől vásárolhassanak minőségi, sokszor egyedi termékeket.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek