Több mint tízmillió forintos összefogással, civil szervezetek és helyi vállalkozások együttműködésével valósult meg az a különleges fejlesztő játszótér, amelyet június 18-án adtak át a miskolci GYEK udvarán. A cél nem pusztán a játék öröme, hanem a gyógyulás támogatása – a mozgáskoordináció fejlesztése, a pszichés terhek enyhítése és a valódi gyermeki élmények biztosítása.
A speciális tanpálya létrejötte mögött a Csodalámpa Alapítvány áll, de a Rotary Club Miskolc, a Sok Kis Kéz Egyesület, valamint két helyi cég, az Árvai Kerítés és a Dajkabajnok Kft. is fontos szerepet vállalt a megvalósításban.
A pálya kialakítása másfél éve kezdődött, és olyan környezet született, amely kerekesszékes gyermekek számára is teljes értékű játékteret nyújt. A játszótér csak szakemberek felügyeletével látogatható.
A GYEK vezetői és dolgozói egyértelműen közösségi sikernek tartják a beruházást, amely régi álmukat váltotta valóra. A fejlesztés nem csupán fizikai terepet jelent, hanem reményt, örömöt és támogatást azoknak a gyermekeknek, akik életük egyik legnehezebb időszakában vannak. A támogatók már a további bővítésen dolgoznak, mert ahogy elhangzott: „ez a tér nem elzár, hanem befogad. Nem gátol, hanem támogat.”
Fotó: csillagpontradio.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!