Már évek óta foglalkoztatja az embereket a Tündérkert sorsa, az egykori látványosság iránti érdeklődés az évek múlásával sem csökken. Június 19-én pedig megtörtént a várva várt esemény, hivatalosan is megnyitott a Tündérkert. Egyetlen szépséghiba, hogy nem az egykori miskolci, hanem egy új, Mályiban.
A miskolciak számára nyilván csalódás, hogy szeretett helyük továbbra sem csillog régi fényében, de ettől függetlenül örülhetünk annak, hogy a közelben létesült egy igazán szép szabadtéri park. A mályi tündérkert, azaz a Tavak Kapuja június 19-én, csütörtökön nyitott meg hivatalosan a látogatók előtt.
Viszokai István, a település polgármestere úgy fogalmazott a mályi tündérkert átadó ünnepségen, hogy ez a park remélhetőleg nemcsak faluközpont lesz, hanem a közösségi élet szívcsakrája is.
Sokunk régi álma valósul ma meg. Ez a tér, amely mostantól településünk új faluközpontja lesz, nem csupán egy park, hanem közös történetünk szimbóluma, egy tíz éves kitartó munka gyümölcse. A projektben két épület elbontása és telekcsere történt meg, és anyagi forrásokra is szükség volt. Az itt kialakított terület lehetőséget ad arra, hogy végre legyen egy valódi közösségi terünk. Egy hely, ahol találkozhatunk, ünnepelhetünk vagy egyszerűen csak együtt lehetünk – mondta el a polgármester a Boon.hu beszámolója szerint.
A városvezető azt is elmondta, hogy a tervezés során a diósgyőri tündérkert volt az etalon, de az elképzelésekből mégis hiányzott valami plusz, valami, ami egyedi, ami csak Mályira jellemző. Akkor történt egy sorsszerű találkozás, aminek köszönhetően a terv az lett, hogy a parkban valósítsák meg a Mályi közigazgatási területén lévő három tó kicsinyített mását.
Viszokai István arról is beszélt, hogy nagyon pozitívak a visszajelzések. Szinte alig készült el, a község lakói máris birtokba vették a parkot. Elmondása szerint minden generáció nagy szeretettel látogatja az új látványosságot, esténként fiataloktól hangos a hely, nagyszülők hozzák unokáikat, sőt fiatal párok esküvői fotózásának is helyet adott már.
A városvezető azt is elárulta, hogy ekkora érdeklődés, féltés és szereti még soha egyetlen beruházásukat sem övezte.
Nemcsak Mályi közösségét mozgatta meg a Tündérkert, de a környező települések lakóit és vállalkozóit is. Sokan felajánlották segítségüket a környezet szépítése érdekében és többen ajánlottak fel növényeket és díszhalakat is, hogy még különlegesebbé tegyék a kertet.
A beruházás a 85 milliós összegből valósult meg, amit még 20 millió forintnyi önerőből pótoltak ki. Az utóbbit a törmelékekkel teli földcserére kellett költeni, így biztosítva a több száz növény biztonságos megeredését.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!