Minden évben megcsodálhatjuk a Valétálást, amely a végzős hallgatók látványos búcsúzását jelenti az egyetemtől.
A hallgatói önkormányzat a világhálón keresztül is üzent a belvárosi lakóknak és üzlettulajdonosoknak.
A selmeci diákhagyományok talán legszebb és leglátványosabb része a Valétálás, amely a végzős hallgatók egész tanévet végigkísérő, a várostól és az egyetemi campustól való búcsúzását jelenti. Ennek része a szalag-, majd a gyűrűavatás és a Szalamander is, amely lezárja az egyetemi éveket.
Utóbbi látványos eseményt a végzős hallgatók idén 2025. június 25-én rendezik a belvárosban, ahol fáklyás menettel, selmeci nótákat énekelve búcsúznak el az Egyetemtől és a Várostól. A Szalamander a Városháza előtti ünnepség után kb. 21:00-kor indul el a Széchenyi utca – Kazinczy út – Kelemen Didák utca – Petőfi tér útvonalon.
Évszázadokon keresztül szokás volt, hogy a város lakói ablakaikba kitett gyertyákkal búcsúztatták a végzős egyetemistákat.
“Tisztelettel kérjük az említett útvonalon élőket, hogy a felvonulás idején a selmeci hagyományoknak megfelelően világítsák meg ablakaikat gyertyákkal – ezzel is emelve rendezvényünk hangulatát. Előre is köszönjük, ha ilyen módon hozzájárulnak rendezvényünk sikeréhez!” – írták a bejegyzésben.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!