Miskolc: Rendőr-rendész járőrpárrendszer indul

Megosztás

A napokban került bejelentésre, miszerint a közbiztonság megerősítése érdekében tett újabb lépésként elindult a rendőr–rendész járőrpárrendszer, amely a város közterein, forgalmas csomópontjain és frekventált turisztikai helyszínein biztosítja a fokozott hatósági jelenlétet. A kezdeményezés a városi önkormányzat, a rendőrkapitányság, a vármegyei rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség közös együttműködésében valósul meg.

A program hivatalos elindítására június 12-én, azaz tegnap került sor: az erről szóló megállapodást Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere és Bakk Richárd ezredes, a városi rendőrkapitányság vezetője írta alá.

A közlemény szerint abban bíznak, a közös járőrözés nemcsak a bűnmegelőzést szolgálja, hanem azt is, hogy a lakosság és a városba érkező látogatók is nagyobb biztonságban érezzék magukat – legyen szó a sétákról a belvárosban, esti programokról vagy városi tömegközlekedésről.

Az új járőrpáros rendszer egy évig működik és része annak az átfogó közbiztonsági stratégiának, amelyet a város az elmúlt hónapokban fokozatosan kezdett kiépíteni. Ide tartozik az önkormányzati rendészet megerősítése, a polgárőrség új járművekkel történő támogatása, valamint a közbiztonsági pont megnyitása Lyukóvölgyben. Ezek mellett a sokat kritizált„járatseriffrendszerben” is nagyon bízik a városvezetés – áprilisban írtunk róla, hogy az addigi adatok alapján a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. járatain szolgálatot teljesítő járatseriffek 43 alkalommal kértek rendőri intézkedést, 41-szer hívtak mentőt, 24 esetben pedig közvetlen segítségnyújtásra is sor került.

11K views · 535 reactions | Elindultak a közös rendőr-rendész járőrpárok Miskolcon! A város közbiztonságának erősítéséről szóló megállapodást délelőtt írtuk alá a Miskolci… | By Tóth-Szántai József | Facebook

Elindultak a közös rendőr-rendész járőrpárok Miskolcon! A város közbiztonságának erősítéséről szóló megállapodást délelőtt írtuk alá a Miskolci…

A polgármesteri hivatal arról is beszámolt, hogy a nyár végétől visszaállítják a körzeti seriffrendszert, amely személyesebb, lokálisabb kapcsolattartást tesz lehetővé a lakossággal. Emellett előkészítés alatt áll egy új rendőrőrs megnyitása az Újgyőri főtéren.

Kép: Getty Images

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek