Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó segíti majd a helyi utánpótlás-nevelést.
A kazincbarcikai vízi komplexum kivitelezése a végéhez közelít, a napokban már a próbaüzem is elkezdődött a létesítményben. A tervek szerint júliusban indul el a használatbavételi eljárás, és amennyiben minden a terv szerint halad, már az év utolsó részében megnyithatja kapuit a város új büszkesége.
A képviselő-testület döntése értelmében a Barcika Art Nonprofit Kft. üzemelteti majd a vízi komplexumot. A létesítményben jelenleg zajlik a próbaüzem és a takarítás is, miközben a háttérben már az üzemeltetés előkészületei folynak.
„Már tervezés alatt van az épület arculata, weboldala és zajlik a szolgáltatások véglegesítése” – jelentette ki Szitka Péter polgármester. „A kivitelezés a végéhez közelít, amit július végén a használatbavételi eljárás követ.”
A végső munkálatokkal párhuzamosan zajlanak a nyitáshoz szükséges eszközök, bútorok és beléptetők beszerzései. Emellett már megkezdődött a komplexum munkatársainak felvétele is.
„A nyár végéig keresünk úszómestert, uszodamestert, gépészt, takarítót, recepcióst” – sorolta dr. Makkai Orsolya, a Barcika Art Nonprofit Kft. ügyvezetője. „A jelenlegi uszoda dolgozóit – ha itt folytatják munkájukat – tovább kell képeztetnünk, és megismertetnünk őket az itt működő okos rendszerrel is.”

A vízi komplexum megnyitása nemcsak a város lakói számára jelent nagy változást, hanem a helyi vízisport fejlődése szempontjából is jelentős mérföldkő. Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó érkezése hatalmas lökést adhat a Delfin Vízisport Klubnak.
A két fél között létrejött együttműködésben Szécsi Zoltán tudásával és tapasztalatával segíti a klub fejlődését és kooperációját az Egri Vízilabda Klubbal. Az olimpiai bajnok hozzájárul majd a vízi komplexum megfelelő működtetéséhez is.
A cél, hogy minél több gyerek legyen része a vízi sportok világának, továbbfejlődési lehetőséggel. A jövőképben benne van a feltörekvő játékosok bekerülése az Egri Vízilabda Klubba vagy akár a válogatott magyar csapatba is. Az olimpiai bajnok havonta látogat majd Kazincbarcikára, hogy a legjobbat hozza ki a fiatal sportolókból az uszodában.
Az új vízi komplexum így nemcsak rekreációs lehetőséget biztosít a város lakói számára, hanem a magyar vízisport utánpótlás-nevelésének is fontos állomása lehet.
Forrás és fotók: Kolorline
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!