Radenkovic visszatér a Diósgyőrhöz?

Megosztás

Váratlan fordulatot vehet a diósgyőri vezetőedzői körhinta: Vladimir Radenkovic ismét visszatérhet a DVTK kispadjára, miután a szerb szakember hirtelen hátat fordított a szerb élvonalbeli Topolyai SC-vel (TSC) kötött megállapodásának.

A helyzet pikantériája, hogy Radenkovic már gyakorlatilag megállapodott az újvidéki klubbal, ám végül mégis jelezte: nem csatlakozik hozzájuk. A döntés hátterében minden bizonnyal a Diósgyőr felől érkező megkeresés áll, valamint az, hogy a miskolci klubnál ismét komoly átrendeződés zajlik a kulisszák mögött.

A DVTK-nál ugyanis nemrégiben menesztették Horváth Csenger sportigazgatót, akinek helyére Kovács Zoltán érkezett. A változtatások azonban itt nem érnek véget: a jelenlegi vezetőedző, Valdas Dambrauskas távozása is várható a közeljövőben, a pletykák szerint a litván szakemberrel még kedden délután közlik a döntést.. A litván szakembernek ugyan még 2027. június 30-ig szól a szerződése a piros-fehér klubbal, ami azt jelenti, hogy elválás esetén jelentős összegű kártérítést kellene fizetni számára – közös megegyezés esetén azonban ez az akadály elhárulhat.

Radenkovic korábbi diósgyőri időszaka vegyes képet mutat. A szerb tréner 2024 februárjától 2025 februárjáig irányította a csapatot, összesen 37 mérkőzésen – ebből 33 NB I-es és 4 Magyar Kupa találkozón. Mérlege: 15 győzelem, 12 döntetlen és 10 vereség. Bár az eredmények nem voltak katasztrofálisak, a klubvezetés akkor szakmai irányváltást sürgetett, ami végül a szerb edző távozásához vezetett.

Most azonban úgy tűnik, a kör bezárulhat. Több megbízható forrás, köztük az Amíg Élek Én, az M4 Sport és a Csakfoci is arról számolt be, hogy Radenkovic hamarosan újra elfoglalhatja a diósgyőri kispadot. A információk szerint akár már ezen a héten be is jelentheti a klub az érkezését – ami legalábbis érdekes fényt vet a modern futball logikájára, ahol a “már nem megfelelő” szakemberek néhány hónap múlva ismét “megfelelővé” válhatnak.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek