Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Tarr Zoltán alelnökkel közösen rendkívüli Magyar Infót tart hétfő este héttől. Az eseményt maga Magyar jelentette be közösségi oldalán, ahol a megvitatandó témák széles körét is előrevetítette.
A 19 órakor kezdődő tájékoztatón a pártvezetők több kritikus kérdést is érintenek majd: beszélni fognak a Tisza Párt politikusait érő fenyegetésekről és zsarolási kísérletekről, valamint a párt ellen irányuló kormányzati jogalkotási tervekről. Magyar Péter külön kiemelte azt az aggodalmát is, hogy a kormány a Tisza működésének kriminalizálására és ellehetetlenítésére törekszik.
Az infón szó lesz továbbá a “szatellit pártokról” és a kormánnyal való együttműködésükről, illetve azon “óellenzéki” szereplőkről, akik Magyar szerint a kormányváltást akaró erők megosztására törekedhetnek. Éles kritikával illetik majd a Fidesz által – állításuk szerint – a háttérből támogatott új pártokat is.
A hétfői esemény különös aktualitását adja, hogy éppen ezen a napon kezdi meg az Országgyűlés annak a kormánypárti javaslatnak a vitáját, amely az európai parlamenti képviselőkre is kiterjesztené a magyar országgyűlési képviselőkre vonatkozó vagyonnyilatkozati kötelezettségeket. A javaslat értelmében amennyiben egy képviselő nem tesz eleget ennek a kötelezettségnek, vagy valótlan adatokat közöl, a Nemzeti Választási Bizottság megfoszthatná mandátumától.
Az elmúlt időszakban egyre több helyen merült fel a kérdés, hogy a kormányzat ellehetetlenítheti-e valamilyen módon a Tisza Párt indulását a következő parlamenti választáson. Orbán Viktor miniszterelnök egy húsvét előtti interjúban, bár nem zárta ki kategorikusan ezt a lehetőséget, a magyar jogszabályok betartásának fontosságát hangsúlyozta, és a Tiszát “brüsszeli pártnak” nevezte.
Tóth Zoltán választási szakértő szerint ez a fajta törekvés egyáltalán nem újdonság a magyar politikatörténetben. Mint kifejtette, “1848-tól kezdve az 1989-es rendszerváltó törvényelőkészítésig minden választás előtt a kormány igyekezett eliminálni az ellenzéki pártok megjelenését a választáson”. A szakértő összesítése szerint jelenleg 11 olyan jogszabály, illetve jogi tényállás létezik, amelyet felhasználhatnak a Tisza Párt ellen, és 6 olyan döntési fórum van, amely ezekben a kérdésekben dönthet.
A szakértő szerint az egyik fajsúlyos támadási pont a külföldi támogatás vádja lehet, de vizsgálhatják a pártfinanszírozás teljes szabályrendszerét, az egyéni jelöltek finanszírozását, a harmadik személy általi támogatást, valamint az európai és magyar országgyűlési képviselői finanszírozást is. Ezen kívül előkerülhet a vagyonnyilatkozati eljárás, a választójog elvesztésének kérdése köztörvényes bűncselekmény miatt, a választási csalás vádja, a szuverenitásvédelmi vizsgálat, és legújabban a bennfentes kereskedelem vizsgálata is.
A lehetséges büntetések között Tóth Zoltán megemlítette a párt kizárását a választásból, pénzbüntetést, egy-egy jelölt kizárását, a mandátum nem igazolását vagy elvételét, sőt akár börtönbüntetést is. A szakértő szerint “a Fidesz szakaszokra fogja osztani ezeket a támadásokat”, és minél nagyobb támogatottsága lesz Magyar Péternek és pártjának, annál erőteljesebb eszközöket vetnek majd be ellene.
Magyar Péter bejelentése szerint a hétfői Magyar Infón az uniós forrásokkal, Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatos kormányzati álláspontot is vitatni fogják, valamint – ahogyan fogalmazott – “a világ legnagyobb bankrablásáról” is szó lesz. Emellett a Tisza Párt belső működésével kapcsolatos bejelentésekre is számíthatnak az érdeklődők: a Tisza Szigetek és az önkéntes hálózat jövőbeli működéséről, fejlesztéséről, valamint a koordináció és a szervezeti struktúra hatékonyabbá tételéről is tájékoztatást adnak majd a párt vezetői.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!