Nem mindenki vette jó néven, hogy a Miskolc Plaza ilyen kétes hírnévre tett szert az elmúlt napokban, miszerint néhány héttel ezelőtt egy férfi-női páros felnőttfilmet forgatott fényes nappal a központ több különböző pontján. Erdei Sándor teljesen kiakadt, hogy erről lettünk híresek. Mi hogy fogadtuk a hírt?
Az előző ciklus egyik miskolci képviselője, Erdei Sándor nemtetszésének adott hangot a miskolci felvételek, képek láttán, szerinte ez egyszerűen nem lehetne lehetséges.
Erdei szerint meggyalázták a Miskolc Plazát. A volt képviselő szerint “felháborító és vérlázító, hogy fényes nappal pornófilmet forgatnak egy olyan intézményben, ahol naponta több ezren fordulnak meg, a jelenetekkel beleértve a jól ismert üzletsort, a moziszintet, és a hozzá tartozó mosdóhelyiséget is.”
Mivel Erdei tudomása szerint a vetítőtermeket a dolgozók kamerákkal figyelik, hogy ne történhessen rendbontás, ezért számára nem érthető, hogyan lehetséges az, hogy a P***H** csatorna jelenetében látható, T**** and M** művésznevű szereplőpáros nyilvánosan, és zavartalanul hódolhatott a pornográf filmfelvételek örömeinek. “Meg kellene ezt hagyni a hanyatló Nyugat ópiumának, nincs minekünk erre szükségünk!” – fogalmazott Erdei Sándor.
Egyetértünk vele, vagy szerintünk ezzel a filmmel semmi gond nincs, része az életnek? Péntek este már 40 ezer megtekintésnél járt a videó. Jelenet a filmből:

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!