Habár a nagyszünetben még hátrányban volt, végül 87-81-re megnyerte a női kosárlabda Magyar Kupát a DVTK Huntherm a Serco UNI Győrrel szemben a Pécsett rendezett finálában.
Szombaton nem akármilyen izgalmakat tartogatott a diósgyőriek számára az elődöntő, hiszen a hazai pálya előnyét élvező pécsieket sikerült egyetlen ponttal, 71-70-re legyőzniük 1500 néző előtt. Ugyan a döntőre csak 900-an voltak kíváncsiak, azért egy jelentős miskolci mag is a helyszínen szurkolt Lelik Rékáéknak.
Az első félidőben a Győr egészen kiválóan játszott, nem is lehetett a felek között azt a különbséget érezni, ami volt a legutóbbi bajnokijukon. Ettől függetlenül a DVTK nem látszott idegesnek, még úgy sem, hogy a nagyszünetben kilencpontos volt a hátránya.
A térfélcserét követően aztán a Rába-partiak egyre pontatlanabbak voltak, Kaila Charles és társai pedig hozták azt, amit eddig. Az első két játékrészben a Diósgyőr 42, a másodikban 45 pontot dobott, míg a győriek csak 30-ig jutottak az 51-gyel szemben, és a negyedik negyedben a két együttes között 13 pontos különbség is volt. Habár a meccs hajrájában az egyetemisták lőtávon belülre kerültek, nagyon rutinosan lehozta a hajrát Völgyi Péter együttese, így kupagyőzelemnek örülhetett.
“Tudtam, hogy tompán fogunk kezdeni, kemény elődöntőn vagyunk túl” – fogalmazott a találkozót követően a borsodiak vezetőedzője. “Sikerült azonban ritmust váltani a taktikusan játszó Győr ellen, a záró negyedben pedig még egy lapáttal rátettünk, és felőröltük ellenfelünket. Idegenben eddig botladoztunk, ez most nagy fegyvertény, hogy Pécsett nyertünk, úgy, hogy kiejtettük a címvédőt már korábban, az elődöntőben legyőztük a házigazdát, a döntőben pedig egy euroligás csapatot.”
A DVTK női kosárcsapata története során ötödik alkalommal hódította el a Magyar Kupát. A hétvége legértékesebb játékosának a diósgyőri Charlest választották.
JEGYZŐKÖNYV
Killik László Női Magyar Kupa, döntő
SERCO UNI Győr – DVTK HUNTHERM 81-87 (26-16, 25-26, 11-16, 19-29)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 900 néző. V.: Benczur, Montgomery-Tóth, Csabai-Kaskötő.
Győr: Bach 18/6, Dombai 20/12, Telenga 11, Garbin 6/6, Kiss V. 17/3. Csere: Goree 4, Ruff-Nagy 5. Vezetőedző: Cziczás László.
DVTK: Miklós 10/6, Charles 28/9, Lelik 12/6, Jovanović 15/15, Tadić 11. Csere: Toman, Kányási 8/6, Grigalauskytė 3, Aho N. Vezetőedző: Völgyi Péter.
(kiemelt kép: MKOSZ, Facebook)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!