Folytatjuk Miskolc korai polgármestereinek bemutatását, ezúttal Kovács Lajos különös miskolci története következiuk: ő volt az a polgármester, aki sosem volt az.
Az 1900-as évek elején Miskolc egy politikai szappanoperát élt át, amikor olyan polgármestert választottak, aki hivatalosan letette az esküt, de a városházára be sem tette a lábát. Kovács Lajos története nemcsak egy személyes karrierpálya furcsa kitérője, hanem a századfordulós vidéki politikai élet tökéletes látlelete.
Ki volt Kovács Lajos?
Az 1839-ben született, Sárospatakon tanult jogász 1867-ben költözött Miskolcra. Nem volt újdonsült szereplő a közéletben: a Miskolci Ügyvédi Kamara elnökeként, majd 1895-től Borsod vármegye tiszti főügyészeként tevékenykedett. A Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt megyei elnöke volt, olyannyira elkötelezett híve a függetlenségi eszméknek, hogy személyesen látogatta meg Kossuth Lajost Turinban.
A különös 1902-es választás
Amikor Soltész Nagy Kálmán 1901-ben országgyűlési képviselővé választása miatt lemondott polgármesteri tisztségéről, nyolc hónapig csak megbízott vezető irányította a várost. 1902 májusában aztán a polgármesterjelöltségért két jelölt szállt ringbe: Kovács Lajos és dr. Németh Imre ügyvéd.
A jelöltállítás sem volt éppen szokványos. Ahogy az egyik korabeli újság ironikusan megjegyezte: “néhány férfiú, mindössze három vagy négy, arra érezte magát elhivatottnak, hogy Miskolc város, s az abban lakó 40.000 ember sorsának intézésébe beleavatkozzék.”
De a kulisszák mögött még ennél is több történt. A pályázati kiírás előtt már megszületett az alkudozás: Kovács Lajos csak bizonyos feltételekkel volt hajlandó pályázni – nyugdíja biztosítását kérte cserébe. Ez a “kis részlet” természetesen kimaradt a hivatalos pályázati kiírásból.
Maga a kampány is meglehetősen szokatlan, már-már képviselőválasztáshoz hasonló volt. Dr. Németh Imre például polgármesteri népgyűlést tartott a Korona-szálloda csarnokában, ahol Gálffy Ignác elnökletével valódi programbeszédet mondott: “Én érdekköröket nem ismerek. Ilyennek tagja nem vagyok. Ilyennek szekerét tolni nem fogom. A jog, törvény, igazság jelszavával megyek a harcba.”
Megválasztás és a botrány
1902. június 24-én a városi közgyűlés 84-47 arányban Kovács Lajost választotta polgármesterré. Megtartotta programbeszédét, letette a hivatali esküt, átvette a város pecsétjét – eddig minden szabályosan zajlott.
A botrányt az okozta, ami ezután következett. Megválasztása után ugyanis Kovács első dolga nem a város ügyeinek intézése volt, hanem saját nyugdíjának rendezése. Az akkor már 63 éves jogász benyújtott egy kérvényt, amelyben kérte, hogy vármegyei főügyészi szolgálati idejét számítsák be a városi nyugdíjába.
Tette mindezt úgy, hogy még el sem kezdte a polgármesteri munkát. A sajtó nem is kímélte az ügyet. A Szabadság című lap 1902. július 6-án már Polgármesteri nyugdíj címmel közölt gúnyos cikket: “Még a megválasztott polgármester javában végzi a tiszti főügyészi teendőket, még esze ágában sincs munkához látni, máris a nyugdíja fölött vitatkozik… Igazán kacagtató látvány.”
A jogi csatározás
Dr. Németh Imre és támogatói a helyzetet kihasználva jogi csatározásba kezdtek. A tisztinyugdíj szabályzat elveire hivatkozva kifogásolták, hogy Kovács nem foglalta el az előírás szerinti nyolc napon belül a polgármesteri széket.
A nyugdíjintézeti választmány – amelynek mandátuma egyébként lejárt, vagyis hivatalosan nem is létezett – különleges nyugdíjfeltételeket szavazott meg Kovács Lajosnak. Olyan előnyös feltételeket, hogy a város lényegében rákényszerült volna, hogy újra és újra megválassza őt, különben súlyos nyugdíjterhet kellene fizetnie.
A megsemmisített választás
A csatározások közepette az ügyet a közigazgatási bíróság elé vitték, amely 1902. október 30-án megsemmisítette Kovács Lajos polgármesterré történt választását. Ahogy a Borsod-Miskolci Értesítő november 5-i száma fogalmazott: “A meglepetés annál kellemetlenebb és izgatóbb, mivel újra a kombinációk és az állásfoglalások, a kedélyek hullámzása kerül napirendre.”
Kovács Lajos így lemondott úgy, hogy ténylegesen egyetlen napot sem töltött Miskolc gyakorló polgármestereként.
Az utódválasztás
A megsemmisített választás után, 1902 decemberében három jelölttel kellett új választást tartani. Már az is jellemző a korra, hogy a kampányt igazi politikai harc jellemezte, falragaszokkal, kiáltványokkal: “Méteres plakátok voltak a házak falain. Háromféle plakát volt. Ahány jelölt, annyi plakát” – írta a korabeli sajtó.
A december 12-i választáson dr. Szentpáli István 86, dr. Kun József 62, Petró József 52 szavazatot kapott. Mivel egyikük sem szerezte meg az abszolút többséget, a két legtöbb szavazatot szerző jelölt között újabb fordulót tartottak, ahol végül dr. Szentpáli István nyert, aki így Miskolc történetének következő polgármestere lett.
Kovács Lajos utóélete
A kudarcba fulladt polgármesteri kaland után Kovács Lajos továbbra is aktív maradt a közéletben. 1915-ben, 76 évesen hunyt el, síremléke a Deszkatemetőben áll. A város jegyzőkönyvben emlékezett meg róla: “az elhunyt egy emberöltőn át volt tagja a törvényhatóságnak… a városunknak politikai közjótékonysági társadalmi téren lelkes buzgalommal működő tagja volt.”
Így lett Kovács Lajosból Miskolc történetének legemlékezetesebb “nem-polgármestere”, egy olyan politikai színjáték főszereplője, amely tökéletesen illusztrálja a századforduló vidéki politikai kultúráját: a háttéralkukat, a személyes ambíciókat és a közpénzek körüli harcokat, amelyek gyakran a közérdek fölé helyezték az egyéni érdekeket.
Ismerős ma is, ugye?
Fotók: Wikipedia
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
