Megint a 90. perc után kapott góllal szenvedett vereséget a DVTK

Megosztás

A diósgyőri együttes a szomszédvár Nyíregyháza csapatát fogadta szombaton 17 órától. Mindkét gárda egy fájó vereség után érkezett meg az összecsapásra. A DVTK hiába támadott többet, a múlt héthez hasonlóan megint a hosszabbításban bukta el a döntetlent is, újabb vereség.

Többet támadott az első játékrészben a DVTK, mégis a Nyíregyháza szerzett vezetést a félidő hajrájában Beke góljával. A szünetig kicsit rákapcsolt a hazai együttes, de újabb gól nem született, egy egygólos nyíregyházi vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok.

A fordulás után negyed órával tizenegyesből sikerült egyenlíteni a miskolciaknak Rakonjac révén. A Diósgyőr egyre több erőt összpontosított a győzelem megszerzésére, de hiányzott az átütő erő. Aztán a 91. percben (megint) jött a hidegzuhany, a rendes játékidő lejártát követően a Nyíregyháza ismét betalált, erre pedig már nem volt válasza a hazaiaknak.

Így ismét – a múlt héthez hasonlóan – az utolsó pillanatban buktuk el a döntetlent is és szenvedtünk vereséget. Hiába mozgósított nagy energiákat a támadásokra a DVTK és tűnt veszélyesebbnek, megint az ellenfél lőtt több gólt, így megint nullázott a Diósgyőr. A Nyíregyháza pedig közel 15 év után tudott újra győzni Miskolcon.

DVTK – Nyíregyháza: 1-2!

LABDARÚGÓ NB I 
20. FORDULÓ

Diósgyőri VTK–Nyíregyháza 1–2 (0–1)

Diósgyőr, DVTK Stadion, 7552 néző. Vezette: Csonka
Gólszerző: Rakonjac (60. –11-esből),  ill. Beke (39.), Babics (90+1.)

(via Nemzetisport.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek