Különleges párlatokból idén sem volt hiány a Bálvölgye Pálinkafesztiválon

Megosztás

A hétvégén ismét megrendezték a Bánvölgye Pálinkafesztivált Bánhorvátiban. A XIII. eseményre is rengetegen jelentkeztek, és a legkülönlegesebb gyümölcspárlatokat kóstolhatták meg a pontozóbírók.

A hagyományoknak megfelelően idén is nyílt verseny volt, tehát bárki nevezhette pálinkáját. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is sokan voltak kíváncsiak az eseményre, a versenyzők több mint tíz településről érkeztek.

A hagyományosnak mondható szíverősítők, mint például a szilva, a cseresznye vagy a meggy mellett feltűntek a kicsit különlegesebbek is, így a som vagy a galagonya. A zsűri tagjai azonban a citrom, valamint a kávépálinkát is megízlelhették.

A rendezvényen most is remek volt a hangulat, és minden bizonnyal 2026-ban is megrendezik azt.

“A pálinka nemcsak egy ital, hanem egy igazi magyar örökség, amelyben benne van a vidék íze, a gondos kezek munkája és a több százéves hagyományok tisztelete” – ezt Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője írta közösségi oldalán, aki 2014-ig Bánhorváti polgármestere is volt.

Demeter Zoltán

Idén is fantasztikus hangulatban telt a Bánvölgye Pálinkafesztivál. 🍎🍒 🇭🇺 A pálinka nemcsak egy ital, hanem egy igazi magyar örökség, amelyben benne van a vidék íze, a gondos kezek munkája és a több…

(kiemelt képünk illusztráció)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek